Emma Donoghue színes tablót rajzol a korabeli angol társasági élet képmutató világáról, a nőket sújtó megkülönböztetésről, a feminizmus kezdeteiről, nem utolsósorban a pusztító szerelmi szenvedélyről.
A Hétpecsétes titok a 19. századi Londonba kalauzolja az olvasót. A megtörtént eseményeken alapuló történet két hősnője a korabeli nőmozgalmak egyik élharcosa és publicista, Emily „Fido” Faithfull, és a jómódban élő, házasságába belefásult szépasszony, Helen Codrington. A két nő hosszú évek után találkozik újra az angol fővárosban, s Fido egyik pillanatról a másikra Helen házassági válságának kellős közepében találja magát. A válság végül botrányos váláshoz vezet, amely nemcsak Helen, de Fido jó hírét is kockára teszi. A viktoriánus Angliában nem nézik jó szemmel sem a házasságtörést, sem a női egyenjogúsági mozgalmakat, s végképp elutasítóak a válással szemben. Amikor pedig felmerül a gyanú, hogy a két asszony viszonya több is lehetett barátságnál, Fidónak nemcsak a társadalom súlyos ítéletével kell szembenéznie, de önmagával is, és mindazzal, amit önálló, független nőként képviselt.
Emma Donoghue színes tablót rajzol a korabeli angol társasági élet képmutató világáról, a nőket sújtó megkülönböztetésről, a feminizmus kezdeteiről, nem utolsósorban a pusztító szerelmi szenvedélyről.
Emma Donoghue A Szoba című regénye 2011-ben jelent meg magyarul. A könyvet Booker- és Orange-díjra jelölték, s a legrangosabb fórumok választották a 2010-es év legjobb művei közé: „Az év ír regénye” és „A legjobb kanadai regény” lett, a The New York Times szerint pedig a 2010-es év öt legjobb szépirodalmi művének egyike.
„A szabadság jobb társa sokunknak, mint a szerelem.”
A viktoriánus erkölcsök majdnem olyan abszurd szabályokat eredményeztek, mint a kora középkorban az egyházi előírások, amelyek szerint „van ideje az ölelkezésnek, és van ideje az öleléstől való tartózkodásnak” is. Szigorú édesanyja már a gyerek Viktóriába belenevelte a szexuális kilengések elítélését; nem meglepő tehát, hogy a 19. század második felének Angliáját a szexuális elnyomás jellemezte. Botrányos volt minden, ami nem férj és feleség között történt, a gyermeknemzés szent céljából.
A Kanadában élő írónő, Emma Donoghue e képmutató kor áldozatait választja regénye témájául: hogyan teheti tönkre a szexualitás a 19. század közepén azt a nőt, aki nem hajlandó elfojtani saját vágyait. Donoghue választása elsőre talán kevésbé tetszik bombasztikusnak, mint a 2010-es Booker-díjra jelölt regénye, A Szoba témája, amelyet az amstetteni rém, Josef Fritzl két évvel korábban kirobbant botránya ihletett. (A könyvben egy pszichopata elrabol egy nőt, akit tizenhét négyzetméteren tart bezárva évekig, ezalatt teherbe ejti, majd az ötéves kisfiúnak és anyjának sikerül megszökniük.) Bár a Hétpecsétes titok nem a közelmúlt borzalmaiból merít, tárgya nem kevésbé terhelt. Ma is tapasztalható a megszokottól eltérő szexualitás vállalásából fakadó kiközösítés, megvetés, máig értetlenséget válthat ki, ha egy nő kilép a konvencionális szerepéből. A téma időszerűségét jól mutatja, hogy a popkultúra is rendszeresen foglalkozik vele (pl. Oláh Ibolya Baby című száma).
A viktoriánus Angliában az ideális nő az anyaságban és gyermeknevelésben teljesedett ki, meleg otthont teremtett a család számára, minden cselekedete az önfeláldozást, tisztaságot és erényességet hirdette. A kor véleményvezérei – orvosok, tanárok, újságírók, írók – úgy tartották, a szenvedélytelenség formálhat ilyen tökéletes nőpéldányokat a kislányokból. Azok, akik nem feleltek meg a normának, és unalmas, hideg, érzelemmentes házasságukból egy szerető karjába menekültek, bukott nőnek számítottak. A Hétpecsétes titok hőse, Helen Codrington nem akarja elfojtani szexualitását, így eljátssza a lehetőségét annak, hogy angyali feleség és anya legyen. Ebben az időben elég egyszer vétkezni, a közvélemény szemében nem sok különbség van az utcai szajha, a kitartott szerető vagy a házasságtörő asszony megítélésében.
Helen tehát végleg elveszik, vágyai beteljesüléséhez pedig felhasználja azt az embert, aki kitartó spánielként liheg utána: a csúnyácska kékharisnyát, a nőjogi harcost, Fido Faithfullt.
Donoghue regénye alapján talán kissé nehéz elhinni, hogy ez a könnyen befolyásolható, megvezethető, olykor komikus, mint erős figura a brit nőmozgalom első hullámának vezető egyénisége lehetett. Helen elképesztő befolyása azonban nem előzmény nélküli, Fidót közös titkuk teszi alárendeltté. (Hasonló történetet ír meg Rakovszky Zsuzsa a VS című regényében, amelyben Helen és Fido kortársa, egy öntudatos lány küzd az őt erőszakosan formálni akaró normák ellen a dualizmus kori Magyarországon.) Donoghue korabeli dokumentumokat felhasználó, komoly kutatáson alapuló tényregényének erőssége az atmoszférateremtés: a bírósági jeleneteket olvasva szinte úgy érezni, ott ülünk az 1864-es Codrington-per tárgyalásán. Az akkori cikkekből, tudományos és nevelő célzatú tanulmányokból vett idézetek, epizódok, a pletykák (pl. a Dickens család válása) megidézik a viktoriánus Anglia fojtó légkörét. Az írónő alapos gonddal, ugyanakkor követhetően, sőt élvezetesen írja le nemcsak a viktoriánus nappalikat, a társasági élet helyszíneit,eseményeit, méregtől csöpögő eufemizmusát, de még a jogi környezetet is. Helen és Fido példája egymást árnyalva mutatja be, hogyan ítélte el a kor a bukott nőket: mert mindketten azzá válnak. Helen házasságtörő asszony; hűséges Fidója pedig a per furcsa fordulatai következtében elvtelennek, következetlennek látszik – és ha mindez nem volna elég, feltárt bizarr titkuk is megbélyegzi őket.
Udvariatlanság leleplezni egy izgalmas regény fordulatait. Egy 19. századi válóperről szóló tényregény esetében a misztikusságot azonban nem a váratlan végkifejletnél kell keresni. Már a kezdetekkor borítékolható, hogy Helen a válás során elveszíti társadalmi rangját, vagyonát, nevét és gyermekeit, és az sem különös, hogy Fidót még a feminista barátok is elhagyják, arra hivatkozva, hogy a botrány, amelybe belekeveredett, árnyékot vet a „közös Ügyre”, a nők egyenjogúságáért folytatott harcra.
A regény legizgalmasabb részei a korabeli válóper rekonstrukciójára tesznek kísérletet. Donoghue a jellemrajzokkal, a kíméletlen lelepleződés állomásainak érzékletes ábrázolásával éri el, hogy olvasója ne akarja letenni a könyvet. Helen gyűlöletes azért, amit a hiszékeny és jóindulatú Fidóval tesz, ahogy a férjét gyalázza, de tiszteletre méltó, amiért képes volt áldozni a boldogságáért, együttérzést vált ki, amikor öntudatosságáért kemény árat fizet és megszégyenítik a világ előtt. A Codrington-per nemcsak azért érdekes, mert jogi szempontból úttörő volt (itt élt először a feleség a viszonvád lehetőségével), hanem azért is, mert kiderül belőle, hogy az elmérgesedő válóperek semmivel sem voltak elegánsabbak a csipkezsebkendők korában. Donoghue jegyzetet is csatolt a regényhez, ebben írja, hogy a regény „anakronisztikusnak tűnő utalásai Bill Clinton botrányára, például a foltos ruha vagy az érvelés, mely szerint egy nő szexuális kapcsolatot létesíthet egy férfival, anélkül hogy a férfi szexuális kapcsolatot folytatna vele, mind elhangzottak a Codrington-tárgyaláson”. Bár a válás intézménye esélyt ad az újrakezdésre, résztvevői – ahogyan egy akkori újságcikk epésen megállapítja – „egy francia regény szintjénél is mélyebbre süllyednek”.
Varga Betti
Könyvjelző
