Életművét leginkább az a mondat jellemzi, amelyet oly sokszor hangoztatott: „Végül is, nem ment rosszul…” 40 éve, 1976. november 15-én halt meg Jean Gabin színművész, a francia filmművészet meghatározó alakja.
Jean Gabin (Jean-Alexis Moncorgé) 1904. május 17-én született a Párizshoz közeli Mérielben egy művészcsalád hét gyermeke közül legfiatalabbként. Apja Joseph Gabin néven operett-társulatok énekes-táncoskomikusa, anyja énekesnő volt. Komor, zord és verekedős gyermek volt, de barátai körében vidámnak és elbűvölőnek mutatkozott. Tizennégy éves korában apjával Marseille-be mentek munkát keresni, volt kőműves, rakodómunkás, kifutófiú és amatőr bokszoló – állásaiban csak az volt közös, hogy sokat dolgozott és keveset keresett. Tizennyolc évesen engedett apja unszolásának és megpróbálkozott a színészettel. A Folies Bergére gazdasági igazgatójának közbenjárása révén statisztaként alkalmazták, ő igyekezett minél hátrább, lehetőleg az árnyékban állni, hogy senki ne vegye észre. 1924-től kötelező katonai szolgálatát a tengerészetnél töltötte, majd Jean Gabin néven visszatért a kabarék világába. Minden fellépési lehetőséget elvállalt, s neve egyre ismertebbé vált.
A nagy kiugrás éve 1928 lett, amikor Mistinguette, Franciaország koronázatlan revükirálynője partnert keresett a Hollywoodban filmező Maurice Chevalier helyett. Választása Jean Gabinre esett, s a jóvágású férfi meghódította Párizst, a párizsi nőket, sőt állítólag magát a nagy Miss-t is. A film világa 1930-ban nyílt meg előtte, amikor eljátszotta a Mindenkinek a maga szerencséje című komédia főszerepét, s a harmincas évek közepén már válogathatott a szerepek között.
Gabin meghatározó alakja lett a francia filmművészetnek, olyan kiváló rendezőkkel dolgozott, mint Jean Renoir, Julien Duvivier és Marcel Carné. 1937-ben már a legnagyobbak között volt, ebben az évben készült A nagy ábránd, amely megkapta a francia film nagydíját, kitüntették a velencei filmfesztiválon, Amerikában az év legjobb külföldi filmje címmel jutalmazták, az 1958-as brüsszeli Világkiállítás alkalmával rendezett filmversenyen pedig bekerült „minden idők 12 legjobb hangosfilmje” közé.
34 évesen, ereje és hírneve teljében, szerelmi kalandok egész légiójával a háta mögött a Ködös utak forgatásán találkozott Michéle Morgannal, akivel azonnal egymásba szerettek. Közös filmjük számos díjat nyert, a Gabin-Morgan kettős lett a francia közönség legkedveltebb szerelmespárja.
A második világháború kitörése után Nizzába, majd a német megszállás után Spanyolországon és Portugálián át Amerikába emigrált. Hollywoodban – angol nyelvtudás híján – újra kellett kezdenie a pályát, de itt is szerencséje volt és itt is a nők siettek segítségére. Az egyik legnagyobb sztár, Marlene Dietrich beleszeretett, Gabin miatta vált el második feleségétől. Botrányokban és látványos kibékülésekben bővelkedő kapcsolatuk 1946-ig tartott. (Rossznyelvek szerint Gabin csak azért tartott ki Dietrich mellett, mert ő volt az egyetlen Hollywoodban, akivel anyanyelvén tudott beszélni.) Itt készült filmjei viszont a feledés homályába merültek.
Hazájától távol pokolian érezte magát, kedvetlenül dolgozott, így 1943-ban beállt a szabad francia hadseregbe. Harcolt Észak-Afrikában, ott volt Párizs bevételénél, bátorságáért több magas kitüntetésben részesült. Leszerelése után azonban tapasztalnia kellett, hogy elfeledték, ráadásul hirtelen megőszült, megtestesedett. Ő maga is leszámolt filmes pályafutásával, Normandiában földbirtokot vásárolt, harmadszor is megnősült, családot alapított. (A helybéli parasztok – az ország túlnyomó többségétől eltérően – nem szerették, többször tüntettek ellene.)
1950-ben tért vissza a filmhez a Könnyebb egy tevének című habkönnyű vígjátékban, a következő évben pedig, Az éjszaka az én birodalmam főszerepéért a velencei biennálén a legjobb férfi alakítás díját kapta, s az ötvenes évek második felére visszaszerezte háború előtti pozícióját. Sikere volt szórakoztató művekben (Francia kánkán, 1955) és komolyabb darabokban (Átkelés Párizson, 1956, A nyomorultak, 1957, Mire megvirrad, 1958, A szicíliaiak klánja, 1969, Két férfi a városban, 1973), filmjeire tódult a közönség. Simone Signoret-vel 1971-ben közösen készített A macska című filmben nyújtott alakításukért a nyugat-berlini fesztivál zsűrije nekik ítélte mind a női, mind a férfi alakítás fődíját. A Szentév című utolsó filmjét 1976-ban forgatta.
Gabin már életében mítosszá vált: egyedülálló kivételként csaknem negyven esztendeig vezette a népszerűségi listákat. Hosszú pályafutása során kilencvennégy film főszerepét játszotta el, egyforma tökéletességgel alakítva gengsztert, rendőrt, gazdag maffiózót vagy koldust. A népszerűségre fütyült, zárkózott volt és hallgatag, s bár rajongóinak megadta a tiszteletet, tulajdonképpen csak háborítatlan nyugalomra vágyott. Ezért is döntött úgy, hogy halála után szórják a hamvait az óceánba.
Az elmúlás gondolata nem foglalkoztatta, 1976. novemberi meghűlését sem vette komolyan. Csak késve szállították kórházba, ahol két nappal később, november 15-én tüdőembólia következtében meghalt. Néhány nap múlva avatták volna a Becsületrend lovagjává. Gabin hazájában ma is rendkívül népszerű, 1998-ban postai bélyeget is kiadtak arcképével. Életművét leginkább az a mondat jellemzi, amelyet oly sokszor hangoztatott: „Végül is, nem ment rosszul…”
