„Nagyon mélyen behatolunk a szereplők belsejébe, oda, ahova ők is csak tudat alatt jutnak el” – olvasható Nádas Pétertől a Libération francia napilapban közölt interjúban, amit a Párhuzamos történetek című regényének francia nyelvű megjelenése alkalmából adott.
Histoires parallèles címmel jelent meg Marc Martin és Sophie Aude fordításában Nádas Péter több mint ezer oldalas Párhuzamos történetek című regénye a párizsi Plon kiadónál.
Nádas Péterrel készült interjút közölt a Libération című napilap csütörtöki számának könyvmellékletében. A regény tartalmának részletes ismertetése után Claire Devarrieux újságíró „az időt, a teret, a testeket és a diktatúrákat briliánsan összekeverő” regény keletkezének körülményeiről kérdezte a Kossuth-díjas írót.
Nádas Péter a regény indító jelenete kapcsán elmondta: számára a valódi kérdés az, hogy miközben korunkat óriási mértékben lefoglalják a rendőrségi nyomozások, azt nem próbáljuk megérteni, hogy ki követte el a 20. század tömeggyilkosságait. A tévénézők esténként hat különböző gyilkosságból választhatnak a tévében, majd elalvás előtt elolvasnak még egy fél krimit az ágyban. Szerinte kell hogy legyen valamilyen kapcsolat a „kis gyilkosságok” és a tömegmészárlások iránti érdeklődésben, amelyek rituálisak és kiegészítik egymást.
Ezenkívül – mint elmondta – az Emlékiratok könyve után azért írt ismét egy hosszú regényt, mert új formát keresett ahhoz, hogy az „éntől” meg tudjon szabadulni. Ezúttal inkább az egyén és a közösség közötti viszony és nem annyira csak egyszerűen maga az egyén érdekelte.
Regényét egyébként Nádas „fallikus könyvnek” nevezi, miután úgy látja, egy olyan típusú társadalomban nőtt fel, amely háborúhoz vezetett. A rövid mondatokat a szerző a nézőpontok közötti állandó és gyors változásokkal indokolta, a regény fő témáinak pedig az építészetet és a pszichoanalízist jelölte meg. „Nagyon mélyen behatolunk a szereplők belsejébe, oda, ahova ők is csak tudat alatt jutnak el” – hangsúlyozta az író.
Nádas arra is kitért, hogy a regény nyitott formája miatt sokkal nehezebb volt befejezni a Párhuzamos történeteket, mint egy zárt struktúrájú művet. A befejezés ráadásul szerinte azért is nehéz, mert az egy művésznek a halált jelenti. „Ebben a nyitott struktúrában én nem létezem. Én az anyagban vagyok, a többiekben vagyok benne, de én, mint olyan nem vagyok benne. Csak abban a mértékben vagyok jelen, amennyiben a szereplőimben benne vagyok” – mondta Nádas Péter.
