„Élj gyorsan, szeress sokat és halj meg fiatalon.” Janis Joplin, minden idők legjobb fehér blues-énekesnője 75 éves lenne.
„Janis Joplin (1943-1970) a blues, a rock and roll és a soul királynője, a montereyi és a woodstocki fesztiválok sztárja volt, a szexuális szabadság női prófétája, hippibálvány. Sajátosan egyedi, gyönyörűen érdes hangja elvarázsolta a közönséget; ez a hang a kor hangja is volt.” (Alice Echols)
Csúnyának tartották, holott, ha ő is akarta, nagyon szép tudott lenni. Amerikai mélydéli fehér konzervatív családból származott, de inkább vonzódott a marginálisokhoz: a feketékhez és a hippikhez. A bluesban találta meg minden szorongása, elkeseredése, szeretetvágya ideiglenes orvosságát. Huszonhét évét szinte szemvillanás alatt elégette. A fehér blues királynője, a gyöngy Janis Joplin január 19-én lenne 75 éves. Sajátosan egyedi, gyönyörűen érdes hangja ma is elvarázsolja a zeneszeretőket.
Janis Lyn Joplin 1943. január 19-én született a Texas állambeli Port Arthur-ban. Későbbi jelmondatához híven – „élj gyorsan, szeress szenvedélyesen, halj meg fiatalon” – elszökött otthonról, ahol jól, de unalmasan élt átlagos családja körében.
Menekülés volt a vörösesszőke Port Arthur-i (Texas) lánynak a zene, a sűrű élet: lehetett volna belőle akár egyetemi tanár, intelligenciájával kiemelkedett környezetéből még iskoláiban is, ő azonban a hobók, az autóstopposok, a hippik között érezte jól magát, mert ott nem kellett „viselkednie”, ott senkit sem zavart mássága, szabadságvágya. 1961-től 1966-ig végigjárta az országot, alkalmi munkákból élt, egy ideig még egyetemre is járt. 1966-ban eljutott San Franciscóba, tagja lett a Big Brother and The Holding Company-nak. Különleges, rekedt blueshangjával 1967-ben Monterey-ben tűnt ki, ettől kezdve figyeltek fel rá igazán. Az együttes albuma, a Cheap Thrills hatalmas siker volt. Zenéjük alapzene, amelyben kiválóan ötvöződött a soul, a blues és a korai hard zene. A népszerűség ellenére Joplin kivált az együttesből és önállóan próbálkozott tovább.
Iszonyú feszültség, frusztráció szorulhatott bele, ha már 23 évesen, fennmaradt első, San Franciscóban készült felvételein úgy üvöltötte a bluest, ahogyan azt addig csak fekete előadóktól hallottuk. Egy-egy dala, mint a Piece Of My Heart, a Try, a Kozmic Blues, a Mercedes Benz és mindenekelőtt a Ball And Chain maga volt a legszégyentelenebb kitárulkozás, de az a féktelen érzelem, amit rázúdított a hallgatóságra, nem maradt viszonzatlanul – legalábbis a koncerteken nem.
Sokszor idézik Janisnek azt a mondását, hogy „szeretkezem 25 ezer emberrel, aztán hazamegyek egyedül”. Joplin azért tudta elvarázsolni Monterey, Newport, Woodstock közönségét, mert iszonyatosan őszinte volt. A színpadon kívül azonban mindenki menekült a tökéletes és teljes odaadást követelő lánytól, aki képtelen volt normális emberi és párkapcsolatokra. Zenekarait is egymás után oszlatta fel, egyik sem volt elég jó neki – tény, hogy egyik sem fogta az ő hullámait úgy, ahogyan az elvárható lett volna tőlük. És miközben lemezei, a Cheap Thrills, majd a Kozmic Blues révén a fehér blues legnagyobb csillaga lett, Janis menthetetlenül rohant a pusztulás felé. Valóságos reklámja lett a Southern Comfort Whiskey-nek, és egyre többet kábítószerezett.
1968-ban Bob Dylan menedzsere Albert Gross vette pártfogásába az énekesnőt. Újabb és újabb arculatokat talált ki magának, utolsó hónapjaiban tollakkal és ékszerekkel cicomázta magát és kérte: szólítsák csak Pearlnek, azaz Gyöngynek. Ez lett utolsó általa összeállított lemezének címe. Az utolsó felvétel, a Buried Alive With The Blues (Blues-zal élve eltemetve) előre vetítette sorsát. Második rocktörténeti jelentőségű albumának megjelenését azonban már nem élhette meg, az életmódjával együtt járó napi több mint egy üveg whisky és drogok végleg elszólították a mikrofon mögül a 27 éves amerikai énekesnőt. Janis Joplint 1970. október 4-én hajnalban halva találták egy Los Angeles-i motelben, heroin-túladagolás végzett agyongyötört szervezetével, aki éppen előző nap énekelte szalagra élete utolsó dalát, Kriss Kristofferson Me and Bobby McGee-t. Alig néhány héttel előtte, 1970. szeptember 18-án halt meg Jimi Hendrix, a bálvány, máig tisztázatlan körülmények között.
Váratlan halála után visszamaradó csekély vagyonából, kétezer dollárból – végrendelete értelmében – zenésztársai partit rendeztek emlékére. Kívánságához híven temetés helyett hamvait a Csendes-óceánba szórták.
A rock hőskorának egyik legkedveltebb „vértanúja” azonban köztünk maradt: füstös-alkoholos hangjától, beteg nevetésétől, akárcsak a róla fennmaradt filmfelvételektől, amelyeken mint védtelen vadállat jelenik meg, ma is megborzongunk.
Irodalom:
Göbölyös N. László,
Alice Echols – Kozmic Blues Janis Joplin, Cartaphilus
