A nyomdászat feltalálásának 575. évfordulójára Gécs Béla tipográfus, nyomdász elkészítette a 17 milliméter széles és 25 milliméter magas, 8 oldalas Gutenberg című újságot.
Johannes Gutenberg német nyomdász, a mozgatható betűelemekkel való könyvnyomtatás feltalálója ezermesternek számított, aki jártas volt az aranyművesség és gyémántcsiszolás tudományában is. Az 1430-as évektől kísérletezett könyvnyomtatással. Az 1440-es évek közepén tért vissza Mainzba, ahol kölcsönökből felállította nyomdáját, s kezdetben kisebb alakú könyveket vagy egy lap terjedelmű nyomatokat készített.
Első munkája a töredékben ránk maradt Weltgericht című vers volt, ehhez metszette és öntötte legrégibb betűit, később Donatus latin nyelvkönyvét is ezzel a betűtípussal nyomtatta ki. A második sajtótermék, amelyet Gutenberg már új betűtípussal hozott ki, a jóslatokat tartalmazó csillagászati naptár volt, majd ezt követték az úgynevezett Ablassbriefek (Bűnbocsátó levelek), amelyeket az egyház megrendelésére készített.
A békéscsabai Kner Nyomdában Gécs Béla tipográfus, nyomdász elkészítette a 17 milliméter széles és 25 milliméter magas, 8 oldalas Gutenberg című újságot. A nyomdászat feltalálásának 575. évfordulójára, mindössze 300 példányban készült kiadvány a nyomda ismeretei szerint a világ jelenleg legkisebb nyomtatott újságja.
„A világ legkisebb újságját” Gécs Béla tervezőgrafikus már többször elkészítette. Például 1989-ben a Kner Nyomdában a Tevan-évforduló alkalmából a Békés Megyei Népújság Tevan-centenáriumi különszámának kicsinyített változatát készítette el. Akkoriban az 55×80 milliméter méretű, nyolcoldalas piciny hírlaphoz hasonlót a londoni kiadású Rekordok könyvének nyilvántartása szerint csak az Amerikai Egyesült Államokban állítottak elő, ez (a „Daily Banner”) azonban ennél nagyobb volt (a mérete 76×95 mm). Az 1876-ban kiadott amerikai „apró újság” példája nyomán Gécs Béla ötlete s tervei alapján, fényszedéssel és ofszetnyomással készült el a csabai hírlapírók és nyomdászok közreműködésével a szivarzsebben is elférő Tevan-újság. A pici csabai újságot stílszerűen apró kávéházi újságtartóban helyezték el.