Mucha lenyűgöző nőtípusai a legszuggesztívebbek és legkifinomultabbak, ugyanakkor a legnépszerűbbek is voltak a szecesszió korában. 155 éve született Alfons Mucha festő, szobrász, grafikus, akinek tehetsége kimagaslott a díszítő grafikában.
Alfons Maria Mucha cseh-morva festő- és grafikusművész, a szecesszió világhírű nagymesterének neve elválaszthatatlanul egybeforrt a 19. és 20. század fordulójának nagy hatású művészeti irányzatával, az Art Nouveau-val, melyet egy időben „Styl Muchá”-nak hívtak, s teljes joggal: alkotásaival meghatározó szerepet játszott e lenyűgöző motívumkinccsel rendelkező, kifinomult és dekoratív stílus megteremtésében, amely mindmáig megőrizte vonzerejét.
1860. július 24-én Ivancice morva kisvárosban jött világra, bírósági teremszolga apja hat gyermeket nevelt és taníttatott szerény körülményei ellenére. A kiskorától szenvedélyesen rajzoló Alfons nem nyert felvételt a prágai Szépművészeti Akadémiára, ezért Bécsbe költözött színpadi díszletfestőnek, ám vállalkozása 1881-ben tönkre ment.
Egy darabig Mikulovban élt portrék készítéséből, itt figyelt fel rá Karl Khuen-Belassi gróf. Az ő pártfogásával képezhette magát Münchenben, majd Párizsban, ám a gróf váratlanul megvonta tőle támogatását, s Mucha egy fillér nélkül maradt a francia fővárosban.
1894–1898 között alakítja ki jellegzetes, egyéni, dekoratív stílusát, teremti meg kecses nőalakjait. Témái mindig allegorikus nőalakokhoz kapcsolódnak (Négy évszak, 1896; Művészetek, 1898). A sors – amelynek jóakaratában a művész szilárdan hitt – végül 1894 karácsonyán mosolygott rá: az ünnepelt színésznőnek, Sarah Bernhardtnak készíthetett plakátot egy fellépéséhez. Sarah Bernhardt az egyik legnagyobb rajongással körülvett párizsi híresség volt a 19. század második felében és a 20. század elején. Sokan őt tekintik a valaha színpadra lépett legjobb színésznőnek.
Az új felfogású litográfia szenzációt keltett az utcán, és Párizs azonnal megtanulta Mucha nevét. Hat évig tervezett Bernhardt számára plakátokat, díszleteket, jelmezeket, színpadképeket, halhatatlanná téve a legendás művésznőt a színházi világon kívül is. A festő és díszítőművész a neves színésznő számára nemcsak egy sor plakátot készített, hanem számos ruha- és ékszertervet. Grasset-ihlette nőtípusai a legszuggesztívebbek és legkifinomultabbak, ugyanakkor a legnépszerűbbek is volta a szecesszió korában. Mucha csaknem valamennyi plakátjának a középpontjában egy nőalak áll. A Bernhardt-plakátok és a többi általa készített reklámkiadvány fiatal, vonzó, kicsattanó, vidám és nyíltan érzéki nőket ábrázolnak hosszú aranyló hajjal, közvetlen asszociációkkal az adott termékkel kapcsolatban.
Mucha szinte előzmények nélküli sajátos stílusa a szecesszió legjellegzetesebb kifejezési formája lett. Stilizált, éteri nőalakokkal idealizálta a szépséget, hihetetlen gazdagságú, növényi motívumokból vett szimbolikus díszítőelemeket, virtuóz vonalvezetésű hajfürtöket, virágokat, zodiákus jeleket varázsolt köréjük, a test vonalait utánozhatatlan leplekkel engedte sejtetni finom árnyalatú színekben. Plakátjain a nők egyszerre erotikusak és idealizáltak, hullámzó hajukkal, dekoratív ékszereikkel kecses virágok és díszítőelemek közepette tűnnek fel.
Elárasztották megrendelésekkel, ontotta magából a könyvillusztrációkat, a szebbnél szebb ékszer-, bútor- és más iparművészeti terveket. Plakátjainak, reklámkiadványainak többségét a Champenois nyomda állította elő, itt készült valamennyi Sarah Bernhardt-plakátja is. Az 1900. évi világkiállításon ő dekorálta Bosznia-Hercegovina pavilonját, amely elnyerte a világkiállítás ezüstérmét.
A siker csúcspontján álló művész 1904. február végén az Egyesült Államokba hajózott pénzt keresni régi álma, egy monumentális alkotás megvalósításához, amely emléket állítana nemzete és az elnyomott szláv népek történelmének. Az amerikai kontinensre való megérkezésekor Muchát az Art Nouveau vezető képviselőjeként üdvözölték. Mucha a New York-i felsőbb körök hölgyeinek a portréit kezdte festeni. Ezekből az olajképekből azonban hiányzott pasztell portréinak közvetlensége és elevensége, ami elhamvadt a hosszú festési procedúra alatt.
Az Újvilágban végül találkozott egy milliomossal, aki kész volt finanszírozni A szláv eposz ciklusát, így 1910-ben visszatért szülőföldjére. Alfons Mucha 1897-ből származó plakátjain és festményein tűntek fel először szláv karakterjegyeket viselő nőalakok. Párizsban rendezett második egyéni kiállítása plakátjának az elkészítéséhez Mucha egy jellegzetesen szláv vonásokat viselő leányt, valamint morva százszorszépkoszorút választott. Ezt azután számos hasonló nőábrázolás követte. A szláv vonású nők kulcsszerepet kaptak Muchának azokon a plakáttervein, amelyeket később a szülőhazájából érkező megbízásokra készített. A hazatérést követő 18 év alatt húsz hatalmas méretű vásznat festett allegorikus felfogásban a szláv népek történelméből, amelyeket 1928-ban Prága városának, illetve a cseh népnek ajándékozott. A valaha historizáló színpadi díszletek világából előlépő Alfons Mucha szemei előtt idős korában ismét a nagyszabású, teátrális élőképek lebegtek. A Szláv eposz a mai napig a cseh történelmi festészet legimpozánsabb képsorozata. Művei vegyes fogadtatásra találtak, néhány évtizedig raktárakban pihentek, 1963-tól több mint négy évtizeden át a Moravsky Krumlov kastélyában voltak láthatók. 2012-ben a szlávok történelmét megörökítő festményciklus majdnem kéttucatnyi nagyméretű képét a Kereskedelmi Palota nagytermében állították ki, amely a Cseh Nemzeti Galéria hivatalos kiállítóterme.
Prágában ő készítette az Obecní dum főpolgármesteri szalonjának dekorációját, a Szent Vitus-székesegyház egyik üvegablakát, 1918-ban ő tervezte az új csehszlovák állam első bankjegyeit, bélyegeit.
A szláv népek testvériségét hirdető és szabadkőműves Muchát Csehszlovákia német megszállása után a Gestapo az elsők között hallgatta ki. Bár a nagybeteg festőt hamar elengedték, állapota romlott, s 1939. július 14-én meghalt. Munkássága hazájában sokáig feledésbe merült, ma azonban népszerűbb, mint valaha.
Fotók: Muchafoundation.org, Wikiart, Cultura.hu
