„A vasútvonal akkora szenzációnak számít, hogy olyan szakaszokat is megépítenek majd, amelyek egyáltalán nem lesznek kifizetődőek.” 240 éve született George Stephenson angol mérnök, a vasúti gőzvontatás úttörője nincstelenségből küzdötte fel magát a világ legelismertebb feltalálói közé.
George Stephenson 1781. június 9-én egy szegény bányász második fiaként látta meg a napvilágot Nylam-on-Tyne városkában. Apja bányában dolgozott, a vizet kiszivattyúzó gőzgépet kezelte, így – mivel iskoláztatásra amúgy se tellett, írni olvasni is csak tizenhat évesen tanult meg – a fiú útja is a mélybe vezetett, ahol hamar megismerkedett a masinával. Stephenson első felesége a nála kilenc évvel idősebb Frances (Fanny) Henderson lett 1802-ben. Két gyermekük született: Robert (1803) és Fanny (1805), de a kislány alig néhány hónapot élt. Felesége egy évvel később, 1806-ban valószínűleg tuberkulózisban halt meg.
Hogyan lett az ember gyorsabb a lónál? – tette fel a kérdést Stephenson.
Hamarosan kísérletezésbe kezdett, az 1815-ben konstruált biztonsági bányászlámpa után olyan gőzhajtású jármű tervezésébe fogott, amely az akkoriban feltalált, peremmel ellátott öntöttvas síneken teherszállításra is alkalmas.
Az ókori gőznyomással működő szerkezetek után az első használható gőzgép a francia Papin nevéhez fűződik, a tökéletesített gőzgépet pedig 1769-ben alkotta meg az angol James Watt, az ő találmányától számítják az ipari forradalom kezdetét. Stephenson természetesen felhasználta elődei eredményeit, de ő lett az, akinek sikerült az áttörés és aki nyereséges vállalkozássá tudta tenni a lokomotívot (szó szerint: magától mozgót). Első „műve” az 1814-ben készült Blücher ugyan mai szemmel kezdetlegesnek tűnik, de ez volt az első olyan jármű, amely a Stephenson által úttörőként alkalmazott peremes kerekeinek köszönhetően a síneken maradt, és 4 kilométeres sebességgel 30 tonna súlyt tudott elvontatni.
1820. március 29-én a már vagyonos Stephenson Newburnben feleségül vette Betty Hindmarsh-t. Úgy tűnik, a házasság boldog volt, de nem születettek gyerekeik, és az asszony 1845. augusztus 3-án meghalt.
Stephenson 1822-ben meggyőzte az északkelet-angliai Darlington és Stockton környékének bányatulajdonosait, akik vasutat akartak építeni a szén szállítására, hogy az általa tervezett gép nagyobb teher szállítására alkalmas, mint a lóvasút. A parlament által nehezen elfogadott törvény személyek szállítását is lehetővé tette a 14 kilométeres, jelentéktelen szárnyvonalon, ahol a világ első vasúti hídja is megépült. A sínek nyomtávja 4 láb és 8,5 hüvelyk, azaz 1435 mm volt, ez a mai normál nyomtáv.
A vonal hivatalos megnyitására 1825. szeptember 27-én került sor, Stephenson Locomotion nevű gőzmozdonya 38 kocsiban 600 utast szállított helyenként óránként 24 kilométeres sebességgel. A szárazföldi közlekedés történetében most először fordult elő, hogy az ember a lónál gyorsabban utazott. A Locomotion 1857-ben ment nyugdíjba, a Rocket (Rakéta) 1829-ben már 21 kilométeres átlagsebességgel, 34,4 kilométeres csúcssebességgel nyerte meg a rainhilli mozdonyversenyt. Egy évvel később megnyitották a Liverpool-Manchester vasútvonalat és a vasparipa elindult világhódító útjára. Hamarosan Amerikában és Európában is gőzerővel kezdtek vasutat építeni, megkezdődött a vasút korszaka.
Stephenson 1840-ben vonult nyugdíjba, nyolc évvel később Shropshire-ben harmadszor is megházasodott, Ellen Gregoryt, egy gazda lányát vette el. Azonban a boldog mindennapokat nem sokáig élvezhette, hét hónappal esküvője után a végre nyugodt életet élt Stephenson mellhártyagyulladást kapott, és 67 éves korában 1848. augusztus 12-én meghalt. Budapesten is naponta találkozhatunk vele: a Keleti pályaudvar homlokzatáról tekint le négy méter magas szobra.
