„A költészet a teljes ember megnyilatkozása, az érző és gondolkodó igaz emberré. Igazi mivoltában senkitől sem lehet idegen” – vallotta a 65 éve elhunyt Szabó Lőrinc a huszadik századi magyar líra kimagasló alakja, egyik legsokoldalúbb, legjelentősebb műfordítónk.
„Szabó Lőrinc költészete az, ami benne eredendő felfedezés, a kor bányáiból elsőnek kitermelt tapasztalat, érzület és hangulat, talán mélyebben beépült egész költészetünkbe és közérzetünkbe, mint azóta bármely magyar költőé. Az ő kifejezésbeli forradalma, a „beszélt vers”-nek ez a sajátos változata azonnal tért hódított, s a nála alig valamivel fiatalabb kortársai, József Attila, Illyés Gyula, Radnóti éppoly kevéssé vonhatták ki magukat hatása alól, ahogy tanítványaivá szegédtek idősebb mesterei is” – írja Szabó Lőrinc fiatalabb kortársa és tanítványa, Somlyó György. A megállapítás helyességét a múló évek egyre inkább igazolják: Szabó Lőrinc költészete nemcsak izgató öröksége, de roppant tanulságokat rejtegető, kincsekkel teli tárháza is az élet mélyrétegei felé törő, folytonos megújulást kereső modern költészetünknek.
Szabó Lőrinc Kossuth-díjas költő, műfordító 1900. március 31-én született Miskolcon. A család Bethlen Gábor erdélyi fejedelemtől nemességet kapott, de édesapja mozdonyvezető volt. A debreceni református kollégiumban tanult, az őszirózsás forradalom után került Budapestre. A Műegyetem gépészmérnöki karára iratkozott be, de két hét múlva a bölcsészkar magyar–latin–német szakán tanult tovább.
Szabó Lőrinc az elsők között érzett rá erre a világirodalmi jelenségre,
kétkötetnyi méretű ciklusban (Tücsökzene, A huszonhatodik év) rajzolta meg egy személyiség alakulásának és kapcsolatainak történetét. Verseinek ismerői is kikövetkeztethetik életútját.
Babits Mihály tanítványává, barátjává, lakótársává fogadta a rendkívül tehetséges fiatalembert. Szoros kapcsolatuk hűvösebb lett, mert Babits felesége, Tanner Ilona korábban Szabó Lőrinc menyasszonya volt.
SZABÓ LŐRINC: VÁROS
Házak, paloták, esti fény.
Isten mezejéről jövök én.
Házak, paloták, palotasorok,
szépek, büszkék, hatalmasok.
Házak, paloták, kövek, kövek –
Hol hajtom le a fejemet?
Házak, paloták, éji fény.
Társtalan csavarog a jövevény.
Házak, paloták, palotasorok,
mint kő-hegyláncok, olyanok.
Kő-hegyláncokban kő-szivek –
Mit is vártam én tőletek?
Házak, paloták, hajnali fény.
Lehunyja szemét a jövevény.
Házak, paloták, palotasorok,
szépek vagytok ti, de gonoszok:
romokat látok, sujtó tüzeket,
tornyaitokon az itéletet!
1921-ben feleségül vette Mikes Klárát, Az Est-lapok irodalmi rovatvezetőjének lányát. Két gyermekük született: a versekben a kis Klára, illetve a Lóci nevet kapták. 1922-ben jelent meg első verseskötete Föld, erdő, Isten címmel, amely komoly sikert aratott.
Babits és Tóth Árpád társaságában egyik fordítója volt Charles Baudelaire A romlás virágai (1857) című kötetének. A húszas években sorra jelentek meg kötetei (Kalibán, Fény, fény, fény, A Sátán műremekei), költeményeit elvont gondolatiság, a távol-keleti bölcsek és Schopenhauer pesszimista filozófiájának hatása jellemzi.
1925-ben kezdődött negyedszázadon át tartó szerelmi kapcsolata a férjes pszichiáterrel, Korzáti Erzsébettel. E viszony megrendítő dokumentuma az asszony 1950-es öngyilkossága után írott, A huszonhatodik év című szonettciklusa.
A harmincas évek elejétől a népi írók körébe is sorolták, részt vett a Márciusi Front megalakulásában, közreműködött az Új Szellemi Front írói mozgalmában. Sokat szerepelt a rádióban, a Nemzeti Színháznak Shakespeare-t fordított, három ízben is Baumgarten-díjjal jutalmazták.
1943-ban behívták katonának, egy év múlva már főhadnagyi rangban szolgált, emiatt 1945-ben vizsgálati fogságba került, majd „feddéssel” igazolták, publikációs tilalommal sújtották. 1946 és 1949 között a Válasz költői rovatának vezetője volt, 1947-ben pedig felvették az Írószövetségbe.
Az üldöztetések elől a munkába menekült, és 1947-ben a Püski Kiadónál megjelent a Tücsökzene című verses regénye, melyben önéletrajzi emlékeit rendszerezte. 1949-től ismét nem publikálhatott, jobbára műfordításokból élt, és A huszonhatodik év darabjain dolgozott.
1954-ben műfordításaiért József Attila-díjjal tüntették ki. 1956-ban tagja lett a Parasztpártnak (Petőfi Párt), az Irodalmi Újság november 2-i számában Ima a jövőért címmel üdvözölte a forradalmat.
Már súlyos beteg volt, amikor 1957 márciusában megkapta a Kossuth-díjat, és nem sokkal később megjelent A huszonhatodik év című kötete. Ennek sikerét már nem érhette meg, 1957. október 3-án meghalt.
