„A művészet nem megörökít valami láthatót, hanem láthatóvá tesz.” Paul Klee festményeinek, rajzainak és vízfestményeinek kis száma nem áll arányban azzal az óriási hatással, amit festészete a képzőművészetre gyakorolt.
Paul Klee svájci festő és grafikus 1879. december 18-án született a Bern melletti Münchenbuchseeben. Szülei muzsikusok voltak, Klee gimnazistaként verseket és drámákat írt, később hegedült a berni szimfonikusoknál. Münchenben Heinrich Karr iskolájában, majd az Akadémián tanult, mestere Franz von Stuck volt. 1901-ben hazatért, majd a festő-szobrász Hermann Hallerrel Itáliába utazott.
A korai években Klee meglehetősen gondatlanul viselkedett. Sok időt töltött kocsmákban, ahol nemcsak a söröskorsókat üldözte, hanem rengeteg nőügye is volt. Az egyik kapcsolatának eredményeképp 1900-ban megszületett törvénytelen fia, aki még csecsemőként meghalt.
1906-ban Paul feleségül vette a bajor zongoristát, Lily Stumpfot, és egy évvel később a családnak gyermeke született, akit Felixnek hívtak. Családjával Münchenben telepedett le, képzőművészeti és zenei kritikákat írt, tanított és illusztrált, de főleg felesége zenetanári jövedelméből élt. Rajzaira felfigyeltek, de karikatúráit nem értették meg, nem fogadták el.
Először 1905-ben jutott el Párizsba, itt az impresszionisták, majd Van Gogh és Cezanne nagy hatással voltak rá, később a gyermekrajzok ragadták meg. Első önálló kiállítása 1910-ben volt a berni múzeumban, aminek sikere után munkáit több helyen bemutatták, többek között Zürichben, Baselben és Winterhurban. Elfogadottsága nem volt teljes, például Winterhurban a közösség tiltakozása miatt a múzeum vezetése gyorsan leszedte a képeket.
1911-ben csatlakozott a Der Blaue Reiter művészcsoporthoz, Franz Marc (aki közeli barátja lett) és Kandinszkij (akitől először megijedt) társaságához, ők ébresztették rá az absztrakció és a látomásosság lehetőségeire. Klee soha nem játszott vezető szerepet a csoporton belül. Karikírozó készsége és gyerek-stílusa sajátos egységgé olvadt össze. A kubizmus geometriai formáit a művészet alapjainak érezte, s ezek is eszközeivé váltak. A betűk és más jelek képein titokzatos értelmet sugallnak. A rajz festményeinek is fontos eleme.
Klee művészi fejlődésében az igazi fordulópont azonban csak 1914-ben jött el, amikor is August Mackéval közösen két hétre Tuniszba látogatott. Észak-Afrika színei és fényei mindent elsöprő hatással volt rá. Klee így ír erről naplójában:
„A szín rabul ejtett, többé már nem kell üldöznöm. Tudom, hogy most már örökké így marad. Ez ennek a pillanatnak a valódi értelme. A szín és én eggyé váltunk. Festő vagyok.”
1916-ban besorozták a német hadseregbe, de nem került a frontra, Bajorországban festhetett. A háború csak közvetetten jelentkezik művészetében.
A forradalmak optimizmussal töltötték el, ez képeinek buja gazdagságában is megmutatkozott. Festészete közelített a zürichi dadaisták abszurd felfogásához, akikkel kapcsolatba került.
1920-tól a Bauhaus tanára lett Weimarban, majd Dessauban, a művészi alkotás mechanizmusáról tartott előadásaihoz több ezer oldal jegyzetet készített. Módszerét a Pedagógiai vázlatkönyv (1925) című művében mutatta be. Az 1920-as években népszerűsége nőtt, első kiállítását Párizsban, 1925-ben rendezte. 1924-ben a Die Blauen Vier csoport egyik alapítója, ekkortájt szórópisztollyal és kaparással is próbálkozott. 1931-ben lett a Düsseldorfi Akadémia tanára, stílusa többször módosult, pointilista képeket is festett, legnagyobb méretű műve az Ad Parnassum (1932).
Hitler hatalomra jutása után, mint modern festő, nem taníthatott Németországban, s a Gestapo is zaklatta. A rezsim elől bujkálva Svájcba költözött, de élete során soha nem szerezte meg ennek az országnak az állampolgárságát. Klee rendkívül produktív festő volt: 1933-ban Svájcban mintegy 500 művet készített, de nemsokára megbetegedett. A következő évben a váratlan egészségügyi problémák miatt drámai módon csökkent a festmények száma. A közeledő halál érzése tükröződik munkáiban: félkövér vonalakkal és a geometriai alakzatok furcsa kombinációjával kezdett dolgozni. A nagy és kicsi tárgyak, a sötét és élénk színek váltakozása szimbolizálta a halványuló tehetség hangulatát.
Egy ideig nem dolgozott, de 1937-ben új alkotói periódusa kezdődött, mely halálig tartott. Késői képeire Picasso torzító stílusa hatott, így jelenítette meg szorongásait. Utolsó képein humorát a halál víziói némítják el. 1940. június 29-én Muraltóban, Locarno mellett halt meg.
Klee igen elvont művészetében az irónia és abszurd ötvöződik a természet szépségeinek ábrázolásával. Sok képe zenei témájú, zenei jellegűek kompozíciói is, de sok irodalmi utalás is akad alkotásaiban. Modern életérzést, a világ kitágulásából eredő új érzelmeket és gondolatokat mondott ki, a kifejezési eszközök bővítésével ő is hozzájárult világképünk tágulásához. Egyéni volta miatt követője nem akadt, de erősen hatott az expresszionista és szürrealista mozgalmakra, műveinek formanyelve az iparművészetet befolyásolta leginkább. Budapesten 2000-ben a Szépművészeti Múzeumban láthattuk Klee műveit, Joan Miró és Yves Tanguy képeinek társaságában.
