A különc életvitele miatt életében el nem ismert Csontváry Kosztka Tivadar a magyar képzőművészet egyik legtitokzatosabb alakja. Újonnan fölfedezett alkotásai közül két alig ismert festménye megannyi titkot rejt.
„Ismerem az utat, amerre mennem kell. Ismerem a szellemi hatalmat, világteremtő energiát, mellyel számolnom kell; semmi kétség, hogy egy még legjobb világrészbe kerülünk, és kiapaszthatatlan szépségekben gyönyörködünk.” (Csontváry Kosztka Tivadar)
A gödi József Attila Művelődési Házban megtekinthető az egyik legnagyobb magyar festőművész, Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919) eddig lappangó képei közül két – anyagvizsgálattal, szakvéleményekkel és műelemzésekkel igazolt – eredeti alkotása.
A Csontváry-rejtvény – Tiltott művészettörténet és hit, avagy a bölcsesség képeket szerkesztett magának című, megjelenésre váró könyv szerzője, Menyhárt László művészeti író, kritikus a művészet világába jellegzetes Atillai-i küldetéssel elhívatott napútfestő nem mindennapi életútját, profetikus közéleti megnyilatkozásait, életművét egyetemes jelentőségűnek tartja.
„…Az is teljesen elfogadhatatlan vélelem, hogy Csontváry 1893-tól 1909-ig, azaz 16 év (5840 nap) folyamán mindössze kb. 110 képet festett. Vagyis egy-egy alkotáson átlagosan két hónapig dolgozott. Ezt a maga által készített egyedi festékanyag hirtelen száradása és az ebből adódó gyors festéstechnika egyszerűen kizárja…
Csontváry az 1881-ben Kelety Gusztávhoz írt levelében azon sopánkodik, hogy a patikusi elfoglaltsága mellett évente sajnos csak 8 képet tudna festeni, ami 20 év alatt csupán 160 művet eredményezne, »mit, ha minden időt rászánnék, 3 év alatt kényelmesen elérhetnék«. Márpedig ha ő »fő állásban«, 3 év alatt 160 mű megfestésére tartotta magát képesnek, akkor – a matematika akkori és jelenlegi állása szerint – még a csupán föltételezett 16 év alatt is »kényelmesen« kb. 850 (azaz hetente egy) képet alkothatott, ami fölöttébb életszerű. Annyira, hogy a Csontváryval számos vonatkozásban rokonítható, mindössze 37 évet élt és 10 évig alkotó Vincent van Gogh hagyatéka kb. 850 festményből és ugyanennyi rajzból áll, noha számos műve megsemmisült…
A felvidéki kortárs, Mednyánszky László 45 év alatt kb. 2000 képet festett. De ha havonta csak egy képet engedélyezünk – az egyébként 30 évi munkálkodást emlegető – Csontvárynak, akkor is 16 év alatt a hozadék közel 200 mű. (Mednyánszky munkaritmusával viszont kb. 700 db festménnyel kellene számolnunk.) Ez pedig jóval több, mint a – festéstechnikájában is teljesen járatlan – elméleti szakemberek által nevetségesen engedélyezett kb. 110 db, aminek a felét a monográfusainak datálásai szerint 1901 és 1904 között, vagyis négy év (!) alatt festette. Ezzel a tempóval viszont a másik 12 év alatt további 200 képet kellett alkotnia. Mivel – a lényeges dolgokban igazoltan szavahihető – Csontváry ugyancsak maga írta már 1909-ben, hogy »Nem vagyok barátja az erőltetett munkának, sőt szükségesnek tartom a kellő pihenést…«, nyugodtan levonhatjuk az ész- és tényszerű következtetést: maximum nyolcszor, de (szerintem) minimum kétszer annyi képet festett, mint amennyit számon tartani merészelnek a matematikából is csúfosan levizsgázott művészettörténészek.
Az előkerült és a jövőben fölbukkanó műveitől való rettegésük okát tökéletesen megértem, hiszen – tisztelet a kivételnek – az eddig ismert képekkel sem tudtak-mertek-akartak mit kezdeni. Azok ti. nagyon nem nekik-értük szólnak. A »világtörténeti jelentőségű« teljes Csontváry-életművet viszont nem sajátíthatja ki, nem csonkíthatja meg egy legendagyártó, szűk látókörű, a lényegét-jelentőségét elfedő szűk klikk, mert az az egész magyar nemzeté. Ha ezt a »spontán privatizációt« megengedjük-eltűrjük, a legnagyobb festőnkről, egyszersmind az etnokulturális önazonosságunkat, folytonosságunkat visszaigazoló életműről mondunk le.”
Városka a domboldalon
„…A Városka a domboldalon szemlélésekor rögtön szembetűnik a gondosan kiválasztott nézőpont, ahol a festő állt, hiszen tudvalévő, hogy – a megfestés milyenségén túl – ezen sok minden eldől. A megfelelő nézőpont kiválasztása valószínűleg hosszabb időt vett igénybe. A látvány nyilvánvaló birtokbavételével így együtt járhatott annak az egyensúlynak a megtalálása, amit jól láthatunk. Nem érezni semmiféle erőltetettséget, modorosságot… A település megejtő szépsége és fekvése önmagában is festésre ösztönözhetett egy alkotó elmét. Az persze más kérdés, hogy ennek megvalósítása ilyen könnyedséggel, alázattal megkövetelte a megfelelő mester jelenlétét. A kép az ember által belakott épített környezet és a természet kivételes harmóniáját tükrözi… Ezért amit láttat, minden bizonnyal pusztán ihletettségből és szeretetből való megnyilvánulás. A megfigyelt tárgy és téma iránti szeretet ti. csak akkor szabadulhat föl teljes mértékben, ha a szerző minden anyagi megkötöttség nélkül működhet. E mű ennek a ritka független művészstátusnak is szép példája… Az eddig lappangó és az enyészettől megmentett kép tehát egy minden érdektől mentes, kizárólag az újrateremtés és a megfestés örömét kereső elme alkotása… Mindezek alapján minden különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül illeszthető be Csontváry életművének 1902 körüli időszakába.” (Hernádi György festő-restaurátor, a Budapesti Történeti Múzeum főtanácsosa)
