„De aminek legnagyobb súlya van életedben, az néhány ember, akit ismertél. A könyvek, a zene, az megint egészen más.” Jorge Semprún spanyol-francia író, esszéista, A nagy utazás szerzője 90 éve született.
„Annyira sohasem szabad az ember, hogy oda mehetne, ahova akar. Sohasem voltam annyira szabad, hogy oda mehettem volna, ahova akartam. Szabad volt oda mennem, ahova mennem kellett.”
Jorge Semprún spanyol-francia író, esszéista, A nagy utazás című regény szerzője 90 éve, 1923. december 10-én született Madridban. A XX. század emlékezeteként, a kompromisszumkeresés és a kultúra embereként, a holokauszt írójaként és tanújaként emlegetjük ma is az írót, akit 87 évesen Párizsban ért a halál.
Polgári értelmiségi családban született. Hat testvére volt. Apja jogászprofesszor, 1931-től Santander és Toledo kormányzója, majd 1936-tól 1939-ig diplomata volt Hágában. Semprún gyermekkorát felváltva Spanyolországban és Hollandiában töltötte. A Spanyol Köztársaság bukása után a család Franciaországba emigrált. Párizsban végezte egyetemi tanulmányait, a Sorbonne-on filozófiát hallgatott. 1943-44-ben bekapcsolódott a francia ellenállási mozgalomba, de elfogták, és a buchenwaldi lágerbe szállították. Ezekből az élményekből született világhírű regénye, A nagy utazás (1963). Szabadulása után visszatért Párizsba, ahol az 1946-ban megalakult UNESCO munkatársa lett, fordított és tolmácsolt.
„Eltűnnek a népirtás tanúi. Vannak még öregek, akik megtapasztalták a táborokat, de nem mindegyikük író, ez világos. Tudja, mi a legfontosabb, a legszörnyűbb, amit nem lehet megmagyarázni? Az égett hús szaga. Mit lehet kezdeni ezzel az emlékkel? Erre való az irodalom” – jegyezte meg az író egy évekkel ezelőtti interjújában.
Az ötvenes években a spanyol kommunista párt „hivatásos forradalmáraként” Federico Sanchez és egyéb álneveken többször járt Spanyolországban, földalatti munkát végzett. Az ötvenes évek vége felé azonban lassan kiábrándult a kommunista eszmékből, világlátása eltért a párt hivatalos nézeteitől, emiatt összeütközésbe került a párt főtitkárával, Santago Carillóval is. Az ideológiai eltávolodás és az összekülönbözések vége az lett, hogy 1964-ben kizárták a pártból. A kommunista párttal való szembekerülésének, kiábrándulásának és kizárásának történetét írta majd meg Federico Sanchez önéletrajza (1978) című művében. Innen ered másik nagy témája, a kommunizmus eszméinek és módszereinek csődje a Nyugat baloldali mozgalmaiban. A téma legismertebb feldolgozása A háborúnak vége című Alain Resnais-film forgatókönyve.
1963-ban A nagy utazás című könyvével világhírű lett. A művet több nyelvre lefordították, magyarra szinte elsőként. 1964-ben Formentor-díjjal és az Ellenállás Irodalmi díjával tüntették ki. A sajátos regénytechnika, az idő széttördelése, a szabad asszociációkon alapuló szerkesztés, az emlékezés és a jelen idejének váltogatása későbbi műveinek is védjegye lett. Közben még jobban eltávolodott a kommunista mozgalmaktól.
„De aminek legnagyobb súlya van életedben, az néhány ember, akit ismertél. A könyvek, a zene, az megint egészen más. Bármivel gazdagítanak is, csupán eszközök, hogy eljuss az emberekhez. Persze csak az igazi könyvek, az igazi zene.” (Jorge Semprún: A nagy utazás)
Tizenhat esztendeig várt Jorge Semprún, hogy az idő megérlelje A nagy utazást. Várt türelemmel, önfegyelemmel, hogy az emlék és a gondolat, és mindaz, amit közölni akar az emberiséggel, megtisztuljon az esetleges salakjától, tiszta és természetes kapcsolatokba, hajlékony és szigorú rendbe rendeződjön.
Négy napig utazik Jorge Semprún, a politikai fogoly, a buchenwaldi koncentrációs tábor felé. Formentor-díjas könyve, A nagy utazás, ennek a négy napnak a története. De csak szerkezetében négy nap a regény időtartalma: Semprún mesterien szerkeszti egybe a négy nap történetével az „utazás” előtti és utáni emlékeit, tulajdonképpen mindazt, amit lényegesnek, közölni valónak érez.
Miután tudomást szerzett a Szovjetunióban lévő lágerekről, és megtudta, hogy csaknem minden volt kelet-európai fogolytársa börtönben vagy lágerben végezte, ismét összegezte Buchenwald tapasztalatait, s mintegy újraírva A nagy utazást, megszületett a De szép vasárnap című regénye.
A Húsz év, egy nap című regény Semprún anyanyelvén, spanyolul íródott. Cselekménye két sorsfordító dátum, az egymástól pontosan húsz év és egy nap távolságban lévő 1936. július 18. és 1956. július 18. körül, előtt és után, Semprún életének és életművének legfontosabb, jelképes és valóságos helyszínein játszódik. Középpontjában furcsa rítus áll: egy tragikus haláleset emlékére 1936-ban egy csapat napszámos megölte egy nagybirtokos család legfiatalabb férfitagját a gyilkosoknak minden évben el kell játszaniuk az egykori véres eseményeket. Az utolsó ilyen szertartáson a család tagjain kívül egy amerikai történész és egy francóista vizsgálóbiztos is részt vesz. Utóbbiak ki-ki a maga módján a család politikával és érzékiséggel telien szerteágazó történetét próbálják kibogozni. Így mintegy az ő nyomozásuk eredménye is ez a nagyszerű és izgalmas regény, mely színpompás tablója nem csupán húsz évnek és egy napnak, hanem szinte az egész elmúlt évszázadnak.
A spanyol politikai változás után, 1988-ban visszatért hazájába, hogy kultuszminiszterként vegyen részt a szocialista kabinet munkájában. 1991-ig maradt meg ezen a poszton, ekkor hivatalos úton Magyarországon is járt. Ezután visszatért az íráshoz. 1994-ben megkapta a német könyvszakma rangos elismerését, a Békedíjat, majd 1995-ben a Weimar-díjat és számos más rangos kitüntetést. 1995-ben – noha a legesélyesebb jelöltnek számított – visszalépett a francia akadémia tagságától, de 1996-ban a párizsi Goncourt Akadémia tagja lett. Franciául írt, de spanyolnak vallotta magát. 2006-ban a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége volt, ekkor jelent meg Húsz év, egy nap című műve magyarul. 2011. június 7-én este, párizsi otthonában érte a halál.
