A korszak legjelentősebb művészei közül itt játszott Blaha Lujza, Újházi Ede, Jászai Mari, Fedák Sári, Márkus Emília, Pethes Imre, Ódry Árpád és Bajor Gizi. 140 éve nyitotta meg kapuit a budapesti Népszínház, a későbbi Nemzeti Színház épülete.
140 éve, 1875. október 15-én nyitotta meg kapuit a mai Blaha Lujza téren a budapesti Népszínház. Az épületben 1908 óta a Nemzeti Színház működött 1964-ben történt lerombolásáig. A magyar fővárosban 1861 óta működött a Budai Népszínház, amelynek műsorán népszínművek, operettek szerepeltek, de lábát tartósan nem tudta megvetni. A kiegyezés után mozgalom bontakozott ki a könnyű múzsa szolgálatában álló Népszínház megteremtése érdekében, ennek vezéralakjai Rákosi Jenő újságíró és Steiger Gyula ügyvéd voltak.
1872. március 15-én megalakult a Pesti Magyar Népszínházat Alapító Társulat, amely a fővárostól a Hermina téren telket is kapott. Ezt később a Sugárút Részvénytársaság nyomására visszavették tőlük, ide a komolyabb Operaház épült, kárpótlásul magkapták viszont a Kerepesi út (a mai Rákóczi út) és a Sertéskereskedő utca (a mai Népszínház utca) sarkán lévő területet. Az építkezéshez szükséges félmillió forintot adakozásból, segélyekből gyűjtötték össze, de elfogadtak alapítványi, sőt sorsjátékból származó pénzeket is.
Az épület megtervezését a tekintélyes bécsi Fellner és Helmer cégre bízták. (A Ferdinand Fellner és Hermann Helmer tervei nyomán felépített Népszínház, amely 1908-tól a Nemzeti Színháznak lett második – ismét ideiglenes – otthona, míg 1965-ben le nem bontatták.) Az eredeti elképzelés szerint a főhomlokzat a Nagykörútra nézett volna, ezt azonban megváltoztatták, így a fő nézet a városközpont szerinti lett és az épület hátulja nézett a József körútra. A patkó alakú, három emeletes, páholyos nézőtéren 1407 ülő, 475 állóhely és 50 páholy volt. A neoreneszánsz stílusú, a korban a legmodernebbek közé számító színházat 392 gázláng és 140 „lángzós” csillár világította meg. Az 1875. október 15-i ünnepélyes avatást személyes jelenlétével tüntette ki Ferenc József király és Rudolf trónörökös.
A színház vezetőjévé Rákosi Jenőt nevezték ki, aki egyik fő hangoztatója volt annak a véleménynek, hogy a nemzeti és a klasszikus drámák után itt az ideje, hogy a virágkorukat élő népszínművek és a már megjelenőben levő operett is otthonra leljen.
Valóban itt volt az ideje a változtatásnak: az Operaházat az arisztokrácia, a Nemzetit a gazdag polgárok és a földbirtokosok látogatták, a szélesebb néptömegek szórakoztatásáról is gondoskodni kellett. Rákosi Jenő sokoldalú ember volt: író, politikus, publicista, műfordító dramaturg, rendező. Ez utóbbi minőségében kiváló drámai érzékkel, hozzáértéssel és fantáziával frissességet, erőt, új színeket adott a daraboknak, még a színészeket is segítette rendezés közbeni előjátszásával. Évtizedekig tartó, viharos sikersorozat következett: hosszú éveken át voltak műsoron a Nemzetitől örökölt repertoárdarabok, köztük volt Csepreghy Ferenc és a magyar színháztörténet két nagysikerű darabja: A sárga csikó (1877) és A piros bugyelláris (1878), utóbbi Blaha Lujza játékának is köszönhető. Ezek is a Népszínház kasszadarabjai voltak, de műsorra tűzték Offenbach, Suppé és Lecocq operettjeit is. A színészek igazi sztárok voltak, a közönség a színpadon kívül is minden lélegzetvételükre kíváncsi volt. A „nemzet csalogánya”, Blaha Lujza népszerűsége minden képzeletet felülmúlt, ő egyfajta idegenforgalmi látványossá is vált Budapesten.
Az 1880-as, 1890-es években, Evva Lajos igazgatása alatt a második virágkorát élte a színház, olyan hírességek voltak a tagok között mint Pálmay Ilka, Hegyi Aranka, Küry Klára. Nagy sikerük volt az olyan dramatizált látványosságoknak, mint a Sztrogoff Mihály utazása és az Utazás a föld körül. 1897-ben Evva Lajost Porzsolt Kálmán követte az igazgatói székben, ekkor szerződött a társulathoz a huszadik század egyik meghatározó színészegyénisége, az ünnepelt primadonna, Fedák Sári, aki rögtön kirobbanó sikert aratott a Bob Herceg címszerepében, amelyet 134 alkalommal játszott el.
1907-ben azonban kiderült, hogy a Népszínház alulmarad a hasonló műfajt játszó Vígszínházzal, a Magyar Színházzal és a Király Színházzal folytatott versenyben. Vidor Pál igazgató 1906-ban öngyilkos lett, nem sokkal később a társulat feloszlott. Az épület még majd hat évtizeden át szolgálta a magyar színjátszást, 1908-tól a Nemzeti Színház bérelte ki, itt játszottak 1964-ig. Ekkor az épületet városrendezési okokból lebontották, utolsó falszakaszait 1965. április 23-án robbantották fel.
A színház helyén ma két méter magas emlékkő áll, felirata a következő: Itt állott az 1875-ben megnyitott Népszínház, amely 1908-tól 1964-ig a Nemzeti Színház hajléka volt, itt működtek a korszak legjelentősebb művészei közül Hevesi Sándor, Blaha Lujza, Újházi Ede, Jászai Mari, Márkus Emília, Pethes Imre, Ódry Árpád és Bajor Gizi, színművészetünk büszkeségei.
