Egy alkalommal Salvador Dalí előadást tartott Londonban „Paranoia, a preraffaeliták, Harpo Marx és Fantom” címmel. A művész belépője ezúttal is zseniális volt. Legalábbis a tervek szerint…
Salvador Dalí egyik kezében egy pórázt tartott, amelyen két fehér orosz agarat vezetett, a másikban pedig egy biliárddákót, ráadásul nehézbúvár-felszerelést viselt, amelynek a sisakján egy Mercedes márkájú hűtősapka volt.
Dalí megpróbált beszélni, azonban hamarosan rájött, hogy a sisakba nem jut elegendő oxigén, és alig kap levegőt. A közönség jókedvűen figyelte a fuldoklását, mivel azt hitték, hogy ez is az előadás része.
A festő két barátja gyanítani kezdte, hogy valami nincs rendben. Kétségbeesetten igyekeztek lekalapálni a csavarokat a sisakról, de mindhiába. Végül valaki hozott egy villáskulcsot, és kiszabadította Dalít, aki kis híján megfulladt.
Dalí megőrizte lélekjelenlétét: a közönség felé fordult és meghajolva tapsolni kezdett.