Kosztolányi költeményben és prózában is többször állított emléket barátainak…
Kosztolányi egyik Esti Kornél-elbeszélésében írt hármójuknak, Karinthynak, Somlyónak és saját magának egy 1909. szeptemberi napjáról.
„Esti és Sárkány egyszerre megállott.
Velük szemben egy fiatalember közeledett, háttal nekik, visszafelé, rák módra haladva, de nagy gyakorlottságra valló, igen gyors ütemben.
Feje búbján bazári szalmakalap táncolt. Porcelánnadrágot hordott, szürke, vastag posztókabátot, hússzínű kaucsuk-kézelőt. Vasbotot lóbált.
A következő pillanatban maguk is megfordultak, és úgy igyekeztek feléje, háttal, szaporán iparkodva.
Amikor szembe kerültek vele, elröhögték magukat.
– Szervusz, te marha! – kiabáltak neki, és összeölelkeztek.
Végre együtt voltak ők hárman, Kanicky [Karinthy], Sárkány [Somlyó] és Esti [Kosztolányi], senki se hiányzott, a kör bezárult, a világ kiteljesedett: találkozott az egylet, a Balkán egylet, melynek elsőrangú föladatai közé tartozott ilyen és ehhez hasonló műveletek szabad, bátor, nyilvános gyakorlása. […] Esti a Rákóczi út sarkán vett két léggömböt. A zsinegeket belekötötte gomblyukába, és sietett barátai után.
Nem messze a kávéháztól csoportosulás támadt. Azt mondták, két úr verekszik, az egyik meglökte a másikat, mindjárt pofozkodni fognak. Izgatott szóváltás hallatszott:
– Kikérem magamnak!
– Szemtelen pimasz!
– Maga a szemtelen, maga a pimasz!
Kaniczky és Sárkány halványan néztek egymással farkasszemet. Kaniczky a kezét emelte. Egy higgadt úr közbevetette magát.
– De uraim, az isten szerelmére, uraim!
Kaniczky a higgadt úrra pillantott, s amint szokta ilyenkor, azt kérdezte Sárkánytól:
– Mondd kérlek, ki ez?
– Nem tudom.
– Akkor gyere.
Belekarolt Sárkányba, mintha mi se történt volna, s a jelenlevők ámulata közepette ölelkezve lejtett el vele. Esti hozzájuk csatlakozott.
– Bedőltek? – kérdezte őket.
– Be – mondták vihogva.
Az egyik léggömböt fölengedték.
Így értek a kávéházba.”
Forrás: Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona: Karinthyról
