Ismert, hogy Vonnegut bálványa Mark Twain volt, akiről elsőszülött fiát is elnevezte, és akivel számos dologban hasonlítottak egymásra.
Mindketten novemberben születtek. Mindketten amerikai humoristák voltak, akik epésen vélekedtek hazájuk politikai és kulturális helyzetéről. Pályájuk legelején szolgáltak a hadseregben és dolgoztak újságíróként. Mindketten erős dohányosok voltak. Néhány könyvüket kitiltották az iskolából és a könyvtárakból.
És persze itt van még ez a fura, külső hasonlatosság. Szinte azt is mondhatnánk, hogy Mark Twain haja amolyan Az ötös számú vágóhíd hőse, Billy Pilgrim módjára „kiesett az időből”, majd Vonnegut kobakján kötött ki.
Mikor Kurt Vonneguttól megkérdezték, miért ez a különös hasonlóság és vonzódás Twain iránt, és miért utasította vissza bálványának ünneplését, az író csak csóválta a fejét. Majd megjegyezte:
– Minden gondolatom leírtam Twainről, akinek elméjével már gyerekkorom óta meditálok. Nézzenek utána.
„Tekintettel arra, hogy egy személyben humoristának és rendes regényírónak is számítok, felkértek, hogy legyek ünnepi szónok azon alkalomból, hogy épp száz éve készült el Mark Twain hóbortos háza a Connecticut állambeli Hartfordban. Az ünnepségre 1979. április 30-án került sor. Különleges megtiszteltetésben is részesültem. A harmadik emeleten, Mark Twain biliárdasztalára odakészítették a golyókat. Kezembe adták Mark Twain saját dákóját, hogy elvégezzem a kezdőlökést. Nem álltam kötélnek. Hogyisne! Nem mertem kitenni magam annak, hogy Mark Twain szelleme rám szálljon, ha mondjuk netán rosszul sikerül a lökés és a golyó csak úgy, ütközés nélkül pottyan az oldalsó lyukba.” (Kurt Vonnegut: Virágvasárnap)
