„Ember voltam, remegő, daloló.” Verseinek első olvasóján, feleségén kívül legszűkebb környezete sem tudta, ki rejtőzik az Áprily név mögött, ám gondosan csiszolt formájú, csendes, elégikus versei nagy feltűnést keltettek. Áprily Lajos lírája a visszafogott szépség, mely nyomot hagy olvasójában.
„Költői pályám bizonyára másképp alakult volna, ha akkor találkozhatunk. Kivételes alkalmat, kegyelmi pillanatokat szalasztottam el.” Áprily Lajos igazi rajongó volt, Ady Endre költészete vezette pályáján mindvégig. Áprily Lajos az a szorongó, idegeskedő fiatalember, akit 1909 nyarán Erdélyből, a Bihari-havasok világából indított nyugati útjára a kíváncsiság s a modern irodalom ösztönzése, és az izgalmaktól elgyötörten bolyong Párizsban, a „szép ámulások szent városában”. Megválthatatlanul elveszettnek érzi magát, s a gyalog megtett hosszú utakon félhangosan mondott Ady-versekkel próbálja eloszlatni félelmét az idegen világtól. De nem segítenek a Párizs vonzását otthon még ellenállhatatlanná fokozó s „életláz”-zal eltöltő Ady-versek sem. Leküzdhetetlen szorongása, növekvő bizonytalansága lehetetlenné teszi, hogy találkozzék ifjúsága költőideáljával: csillapíthatatlan szívdobogással fordul vissza a rue de Lévis 92 kapujából, nem mer becsengetni Léda lakásába…
Áprily Lajos a nyolcvanadik évéhez közeledve sem tudta megbocsátani magának ezt az ifjúkori önbizalomhiányt, s az elmulasztott alkalom jelentőségét nem érezte kisebbnek, mint a huszonkét éves Ady-rajongó érezhette. „Költői pályám bizonyára másképp alakult volna, ha akkor találkozhatunk. Kivételes alkalmat, kegyelmi pillanatokat szalasztottam el.”
Két út
„Olyan mindegy, melyik kapun
suhanunk át a végtelenbe”.
A költő, aki megőrizte gyermekkori táguló szemét: Áprily Lajos 125 éve született és 45 esztendeje hunyt el. Áprily Lajos József Attila-díjas költő, műfordító Jékely Lajos néven Brassóban született 1887. november 14-én idős szülők egyetlen gyermekeként. Nem sokkal születése után a család Parajdra költözött, s ez a táj, az erdélyi Sóvidék lett verseinek egyik első ihletője. Iskoláit is itt kezdte, majd 1899-től a kolozsvári református kollégium tanulója volt. Nem volt különösebben jó diák, főként az irodalom érdekelte, a versírással is középiskolásként jegyezte el magát.
A református kollégium után a kolozsvári egyetem magyar-német szakára iratkozott be, ahol 1909-ben szerzett tanári diplomát. Az egyetemi évei alatt szinte nyomorogva élt. Hogy az újságokat elolvashassa, rendszeresen beült a New York kávéházba, és a megrendelt kapucciner mellett titokban, az asztal alól fogyasztja el a száraz cipóját, melyet az utcán, a sátornál vett meg előzetesen. Idős apjával örök ellentétben élt, nehezen viselte kemény irányítását. A kolozsvári éjszakázásokból föleszmélő fiatalember bűntudattal keresi fel szüleit, és fedezi fel újra az erdélyi tájat.
Ebből a havasi világból indult Párizsba, ahol – izgatott várakozása ellenére teljesen hatalmába keríti a döbbenet és a lelkiismeret-furdalás amiatt, hogy Párizsban kerget romantikus és megnevezhetetlen ábrándokat, ahelyett, hogy minden erejével szüleit támogatná. Így a rövid párizsi tartózkodás után – a nagyenyedi Bethlen-kollégium tanítóképzőjének, majd gimnáziumának tanára lett. 1911-ben megnősült, első fia, a később szintén neves költő, műfordító Jékely Zoltán 1913-ban született meg.
A tanári munka mellett a poézisnek sem fordított hátat, Jékely Lajosként még egyetemista korában közölt néhány verset, majd 1918-ban az Új Erdély című folyóiratban publikált először Áprily Lajos néven. Verseinek első olvasóján, feleségén kívül legszűkebb környezete sem tudta, ki rejtőzik az Áprily név mögött, ám gondosan csiszolt formájú, csendes, elégikus versei nagy feltűnést keltettek. 1921-ben végre megjelent első kötete is, a Falusi elégia, amelynek alaphangja a szomorúságé, verseinek nagy része a háborúban odaveszett barátait, iskolatársait siratja meg.
Áprily Lajos: Ősz
Most már a barna, dérütötte rónán
mulandóságról mond mesét a csend.
Most már szovádba halkan elvonulhatsz
s hallgathatod az álmodó Chopint.
Most már a kályhatűz víg ritmusára
merenghetsz szálló életed dalán,
míg bús ködökből búcsút int az erdő,
mint egy vöröshajú tündérleány.
1923-ban Dijonba utazott, s francia nyelvtanári diplomát is szerzett. 1924-től az ekkor már joggal népszerű költő részt vett a kolozsvári Ellenzék című folyóirat szerkesztésében, s két évvel később családjával Kolozsvárra költözött, ahol a református kollégium tanára, s az Erdélyi Helikon szerkesztője lett. Innen Budapestre költöztek tovább, s Áprily a Lónyay utcai református gimnáziumban vállalt állást, s emellett 1938-ig a Protestáns Szemlét is szerkesztette.
Nehéz besorolni őt, hiszen első, még Erdélyben történt megjelenésétől kezdve az irodalom első sorába lép, és amikor 1929-ben Budapestre költözött – vele jött jó híre. Azonnal tisztelt költő volt, ámbár soha semmiféle irodalmi körhöz nem tartozott. Helye voltaképpen a Nyugat körül lett volna, de idegen volt tőle a Nyugat viszonylagos polgári baloldalisága, nem éltették az újító, irodalmi forradalmat tervező vagy szervező vágyak. Az ellenforradalom azonban nem játszhatta ki a Nyugat ellen, mert kemény humanizmusából következő, szinte alkati demokratizmusa még idegenebb a rémségeket előkészítő jobboldaliságtól.
Jó barátja, Hunyady Sándor Áprily Lajos című írásában meséli el megismerkedésük körülményeit a New York kávéház teraszán, illetve a költő találkozását a színes egyéniséggel, Bánffy Miklós gróffal. Az említett kávéházat Laczkó Géza szerint úgy nevezték, hogy „Nyehó”, vagyis Nyevijork (a kutya nem ejtette nyujorknak). A szállóban, étteremben és kávéházban minden rendű és társadalmi rangú ember megfordult: urak tarokkoztak, újságírók és színészek veszekedtek, itt csattantak a becsületbeli pofonok. Ez volt a fórum, az agóra, a Közvélemény lakóhelye.
Jelentés a völgyből
1934-ben kinevezték a Baár-Madas Leánynevelő Intézet igazgatójává, tanítványai között volt például Nemes Nagy Ágnes is, aki jórészt az ő hatására kezdett el írni. 1935-36-ban hosszabb tanulmányutat tett Észak- és Nyugat-Európában, tapasztalatairól pedagógiai témájú cikkeiben adott számot. A fasizmus előretörése, az „ordas eszmék” terjedése, a háború közelsége megriasztotta a mélyen humanista Áprilyt, s egy rövid időre családjával visszatelepült Parajdra, a gyermekkor idilljének helyszínére. Visszatérve Pestre, a Baár-Madas igazgatójaként a zsidótörvényeket nem volt hajlandó végrehajtani az iskolában, ezért lemondásra kényszerült, nyugdíjba vonult. 1945 után a Visegrád melletti Szentgyörgypusztára vonult vissza, s haláláig itt is élt.
Dávid Gyula irodalomtörténész az Álom a vár alatt című album előszavában ír a költő és a természet szoros kapcsolatáról: „Mert Áprily Lajos viszonyát a természethez valójában nem a helyszín, hanem a természeti környezet üzenete határozta meg: menedék volt számára a gyermekkor erdőt-mezőt járó barangolásainak, a legendai történelmi múltat idéző helyszíneinek későbbi felidézése – gyógyító balzsam, védelmező erő, tisztaság a mindennapok ellen.”
A húszas-harmincas években sorra jelentek meg verseskötetei, melankolikus hangulatú, csendes rezignációt, s ugyanakkor életörömöt és derűt sugárzó költeményeinek impresszionista képeit klasszikus formafegyelemmel alkotta meg, látszólagos egyszerűségük mögött az örök nagy emberi kérdések szólaltak meg.
A láthatatlan írás című 1939-es kötete megjelenése után csaknem két évtized telt el az újabb kötet, az Ábel füstje kiadásáig. E hosszú szünet alatt új területen, a műfordításban is kibontakoztatta tehetségét. A jó műfordító minden kritériuma, műveltség, nyelvtudás és formaművészet készen állt nála, s külön szerencse, hogy rá is talált az egyéniségéhez illő szerzőkre. Neki köszönhetjük például Puskin Anyeginjének páratlan szépségű újrafordítását, s Ibsen Peer Gyntjét, de tolmácsolt Turgenyevet, Lermontovot és Schillert is. Költészet és műfordítás mellett drámaírással is megpróbálkozott, darabjai (Idahegyi pásztorok, Oidipus Korinthusban, A bíboros) mégis inkább költői kompozíciók, mintsem klasszikus drámák.
A gyűjteményes kötet, az Ábel füstje egyrészt korábbi verseiből válogatott, másrészt visszavonultsága alatt írt új formájú, négysoros verseiből adott ízelítőt. A kötet nagy sikert aratott, Áprilyt újra felfedezték, sorra jelentek meg versgyűjteményei, 1965-ben Fecskék, őzek, farkasok címmel elbeszéléseit is kiadták. Időskori lírájának fontos hírmondója a Jelentés a völgyből című kötete, amelynek darabjaiban a halál motívuma is egyre hangsúlyosabbá válik. A költő 1967. augusztus 6-án fejezte be földi pályáját.
Áprily Lajos: Veletek vándorolgatok
(részlet)
Veletek vándorolgatok
kökörcsin-réteken.
Éneketekbe belezúg
szabadság-énekem.
Veletek esztenák körül
fenyőágyat vetek,
tüzet vigyázok s csillagot
veletek, veletek.
Családjában tovább követhető az érzékeny, művészi kreativitás és tehetség: Péterfy Bori zenész-színész dédapja Áprily Lajos költő, műfordító, nagyanyja Jancsó Adrienne előadóművész, nagyapja Jékely Zoltán író, költő, édesapja Péterfy László szobrász, bátyja Péterfy Gergely író, unokatestvére pedig Gerlóczy Márton író. Férje Merényi Dávid fotós.
Felhasznált irodalom:
Keresztury Dezső: A magyar irodalom képeskönyve
Hálaadó ámélkodás, PIM
Egyetlen könnycsepp mindenekelőtt, PIM
MTI sajtó
GT
