„Költészetünk vetekszik a latin vagy görög költészettel, de sajnos lefordíthatatlan.” Tíz éve, életének 96. évében otthonában elhunyt Faludy György Kossuth-díjas költő, műfordító, író, a magyar irodalom doyenje.
Faludy György Budapesten született 1910. szeptember 22-én, jómódú értelmiségi családban. Onnantól kezdve, hogy Faludy kilencévesen eldöntötte, költő lesz, mindent ennek rendelt alá. Hosszú és fordulatokban gazdag élete akár egy romantikus kalandregény, sok-sok egzotikus utazással, olykor szó szerint pokoli kalandokkal, szép nőkkel, szerelemmel, s mindenekelőtt költészettel teli.
„Sokáig tartott, amíg idáig jutottam.”
Elemista kora óta írónak készült, más pálya soha nem is érdekelte. Középiskolai tanulmányait a budapesti Evangélikus Főgimnáziumban végezte, itt is érettségizett 1928-ban, majd 1928 és 1933 között a bécsi, a berlini, a párizsi és a grazi egyetemen tanult. 1934-től a liberális Magyar Hírlapban jelentek meg először Heine- és Villon-fordításai, illetve átköltései. Nem a szöveghűség miatt nevezik a mai napig átköltéseknek munkáit, hanem azért, mert saját költői lényét, a világról vallott nézeteit, érzéseit fogalmazta meg ezekben a versekben.
1937-ben a Villon-balladákat szerette volna kötetben is kiadni, de egyetlen kiadó sem vállalta szabadszájúsága miatt. Ekkor kölcsönökből saját kiadásban jelentette meg munkáját, amit szinte pillanatok alatt szétkapkodtak. Egy évvel később saját verseskötete jelent meg A pompeji strázsa címmel. Ekkortájt az egyébként a függetlenségét, saját integritását szigorúan őrző költő a Szép Szó köréhez csatlakozott, bár ez is leginkább a József Attilához fűződő barátsága miatt alakult így.
Hosszú évek alatt alakította ki világképét, megküzdött a műveiből sugárzó harmóniáért. Faludy a humanista értékekre támaszkodva küzdötte le gyerekkori szorongásait vagy kalandos életének traumáit.
1938-ban, felismerve, merre tart a lassan fasizálódó ország, emigrált Franciaországba. Megérzése helyesnek bizonyult, hiszen itthon maradt húgát a nyilasok később a Dunába lőtték. Franciaország német megszállása után Marokkóba menekült, ahonnan 1941-ben áthajózott az Egyesült Államokba. Itt először a New York-i Szabad Magyar Mozgalom titkáraként és lapszerkesztőjeként tevékenykedett. 1942 és 1945 között az amerikai hadsereg katonája volt, káplárként szerelt le. A II. világháború befejezése után hazatért Magyarországra, s 1950-ig a Népszava szerkesztőségében dolgozott. Közben 1947-ben kötete jelent meg Őszi harmat után címmel.
FALUDY GYÖRGY: VALÓMNÁL JOBBNAK
Valómnál jobbnak, nemesebbnek
játszom előtted magamat.
Attól vagyok jobb, mert szeretlek
s mert felemellek, magasabb.
Az önzés is önzetlenség lesz
közöttünk. Ám mint válhatok
olyanná, amilyennek képzelsz?
Szerelmed cél s nem állapot.
Vibráló partok szélén járok
veled s lesem zárt ajkadat.
Ingem nyílásában virágot
viselek s kést az ing alatt,
és éjjel egy-egy részt kivágok
magamból, hogy megtartsalak.
(Málta, 1966)
A II. világháború után hazatért Magyarországra. 1950. június 14-én koholt vádak alapján letartóztatták, és a recski munkatáborba került. Azt gondolta, hogy a lágert úgysem éli túl, ezért vigasztalásul rabtársainak mindig azt mondta, hogy Sztálin meg fog dögleni, ők meg kiszabadulnak, – ez segített nekik a túlélésben. Ugyanakkor, mivel más eszköze nem volt, fogolytársaival tanultatta meg versei nagy részét, amelyeket később kötetben is megjelentetett. A tábor felszámolása után 1953-ban kiszabadult, s műfordításaiból élt. Ebben az évben vette feleségül első feleségét Szegő Zsuzsát, akitől 1955-ben András fia született, az asszony elhunytáig, 1963-ig éltek együtt.
Az 1956-os forradalom után ismét az emigrációt választotta. 1957 és 1963 között Londonban élt, ahol az Irodalmi Újság főszerkesztője volt, s megírta recski élményeit Pokolbéli víg napjaim címmel, amely magyarul szamizdatban jelent meg először 1987-ben.
1963 és 1967 között Firenzében, majd Máltán lakott, 1967-ben Torontóba költözött, hol húsz éven keresztül élt és alkotott. 1976-ban kanadai állampolgárságot kapott, két évvel később a Torontói Egyetem, ahol rendszeresen tanított, tiszteletbeli doktori címet adományozott a költőnek. Több kanadai és amerikai egyetemen is oktatott, közben az Ötágú Síp című amerikai magyar irodalmi folyóirat és a chicagói Szivárvány című lap szerkesztője is volt. Itt ismerkedett meg a nála jóval fiatalabb Eric Johnson balett-táncossal, akit vonzott, hogy Faludy verseiben nyíltan írt férfiak iránti vonzalmáról. Szerelmük emlékét őrzi Faludy 1966-os máltai szonett-csokra. Johnson harminchat évig maradt Faludy mellett. A költő hivatalosan titkáraként mutatta be mindenkinek, de ismerőseik előtt nyilvánvaló volt kapcsolatuk. Hosszú együttélésüknek egy új szerelem vetett véget, a költőnél jóval fiatalabb Kovács Fannyt 2002 júliusában vette feleségül Faludy.
„Legközelebbi barátaim – Katona Pál, Mikes György, Pálóczi Horváth György, Szász Kati – azt mondták Ericről, hogy mindent titkon és tökéletesen megcsinál. Én inkább azt mondtam, hogy feltűnés nélkül, varázslatosan.” (Faludy György: A pokol tornácán)
1980-ban New Yorkban jelentek meg összegyűjtött versei. Idehaza eközben a nevét sem igen lehetett leírni, a könyvtárakban még a katalógusból is kiszedték könyveinek céduláit, Villon-fordítását zárolták, s csak a kiváltságos kör csemegézhetett belőle. Faludy „szenvedélyesen” vonzódott a szabadsághoz, azért vállalta az emigrációt, mert külföldön a szabadságélményről nem kellett lemondania. Az 1989-es rendszerváltás után visszatelepült Magyarországra, és az addig csak szamizdatban terjedő kötetei végre legálisan is megjelenhettek. Ekkor már lehetősége volt arra, hogy kompromisszumok nélkül és szabadon írhasson.
„Ezerkilencszáznyolcvannyolc szeptemberében, harminckét esztendei távollét után fölültem a repülőgépre, hogy Magyarországra látogassak. „Ne izgasd magad – mondta Eric, aki mellettem ült –, most azt kapod, amit megérdemelsz.” Sokáig tartott, amíg idáig jutottam.” (Faludy György: A pokol tornácán)
Az azóta eltelt időszakban több kötete is megjelent: Börtönversek 1950-1953, 200 szonett, Erotikus versek, Jegyzetek az esőerdőből (napló), Jegyzetek a kor margójára (publicisztika), 100 könnyű szonett, Rabelais: Pantagruel, középkori francia vidámságok könyve (műfordítás), Vitorlán Kekovába (verseskötet), Reneszánsz költészet, Testek vonzásában. A világot megjárt Faludy mindig magyar nyelven írt és publikált. Több évtizedes külföldi tartózkodása alatt is csak anyanyelvén alkotott. Úgy vélte, hogy a költő, író csak a saját anyanyelvén szólalhat meg igazán szabadon és hitelesen. Faludy kiváló formaművész, a szonett, a ballada mestere, hangja hol ironikus-könnyed, hol kesernyés, ahogy a téma megkívánja. Különös módon főként a fiatalok körében népszerűek versei, ezt magyarázza a költő fiatalos gondolkodása, szellemes, szókimondó nyíltsága. Faludy vallotta: „Ha egy magyar rímet leírok, azonnal tudom, használta-e már előttem magyar költő avagy sem, és ha látom, hogy különleges rím, melyet más is megírt, másikat keresek helyébe, mert a nagyon jó rím nálunk magántulajdon: a példán – példány Kosztolányié, a húrokon – hű rokon Vörösmartyé, a szelíd őz – elidőz Attiláé.”
A költőt 1991-ben a Magyar Köztársaság rubinokkal ékesített Zászlórendjével, 1993-ban Budapest Főváros Díszpolgára címmel, 1994-ben Kossuth-díjjal, 1998-ban Pulitzer-emlékdíjjal, 2000-ben Aranytollal tüntették ki.
Mindent megért, mindent megértett, mindent megverselt. Mindenhol élt, mindenkivel találkozott, mindenhonnan elűzték. Nem mindenkit szeretett, nem mindig lehetett a hazájában. Mindig emlékezni fogunk rá. Faludy György nevéhez olyan művek kötődnek, mint az Őszi harmat című verseskötet, a Börtönversek, a 200 szonett, az Erotikus versek és a Jegyzetek a kor margójára. A Pokolbeli víg napjaim és a Pokolbeli napjaim után című köteteinek folytatását, a Pokol tornácán című kötet budapesti bemutatóját már nem érhette meg.
