Giotto di Bondonét tekintik a későbbi itáliai festészet kiindulópontjának, az európai piktúra egyik vezéralakjának. Giotto volt az első festő, aki vagyont szerzett, híre bejárta egész Itáliát.
Valószínűleg idén 755 éve született és 685 éve, 1337. január 8-án Firenzében hunyt el Giotto di Bondone festő, építész és szobrász, a trecento és az olasz gótika legnagyobb alakja.
A titokzatos életű mester
1266/67-ben, vagy 1276-ban (Születésének éve bizonytalan, az 1267-es évet Antonio Pucci, Firenze jegyzőjének írt Giotto tiszteletére írt verséből számolták ki, amelyben azt állította, hogy halálakor 70 éves volt a mester. A „hetven” szó azonban a vers rímelésébe jobban illik, mint bármelyik hosszabb és összetettebb hanzású kor, így lehetséges, hogy Pucci művészi engedélyt használt) született Colle di Vespignanóban, Firenze mellett – ez az eltérés korai műveinek értékelésében fontos.
Ifjúkoráról keveset tudunk, inkább hagyomány, mint tény, hogy földműves volt az apja, s ő Cimabuenél tanult volna. Életéről és munkáiról alig maradt fenn írás, ezért képeinek azonosítása és időrendje ma is gondot okoz.
Művei alapján úgy tartják, a 13. század római művészete, főleg Pietro Cavallini piktúrája hatott rá. E befolyás valószínűleg Assisiben érte, az Izsák Mesternek nevezett, ismeretlen művész révén – bár egyesek őt is Giottóval azonosítják. A legkorábbi, neki tulajdonított művek, az 1296 körül készült Krisztus siratása és a Feltámadás a San Francesco templomban láthatók.
Néhány évvel később kezdődtek a Szent Ferenc életét bemutató freskósorozat munkái, valószínűleg már Giotto vezetésével. Az ő műve lehet a sorozat koncepciója és a képek szerkesztése, bár számos segítője volt. Majd minden képen csodák láthatók, ám a természetfelettit a hőséből sugárzó akaraterő eredményének mutatja be, nem rendkívüli, irracionális dolognak.
A századfordulón Rómába hívták, itt került kapcsolatba az antik kultúra emlékeivel és az ókeresztény falfestéssel. Az örök városban neki tulajdonítják a Szent Péter bazilikában látható Vízen járó Krisztus című mozaikot, a nagy oltárképet a Vatikáni Múzeumban és a San Giovanni di Laterano templom VIII. Bonifác-freskójának egy részletét, bár mindegyik alkotás szerzősége vitatott.
Giotto 1303-1306 közt festette a padovai Arena-kápolna freskóit: az Utolsó Ítéletet, Joákimot és Annát (Mária szüleit), Mária életének jeleneteit, az Angyali Üdvözletet, Krisztus szenvedéstörténetét és a Pünkösdöt, valamint az erények és bűnök allegóriáit. Ezek a legjobb munkái, elbeszélő tehetségét az anatómia és perspektíva alkalmazása is segíti.
Egyesek vitatják, hogy az assisi Szent Ferenc legendák mestere azonos lenne a padovai Arena-kápolna freskóinak alkotójával, amelyeket általánosan Giottónak tulajdonítanak. Így azonban mit sem tudnánk az assisi művek alkotójáról, bár nála ugyanazok a hatások jelentkeznek, mint Giottónál.
Az itáliai festészet kiindulópontja
1311-14 közt Firenzében működött, ekkor festette a Santa Croce templom családi kápolnáinak freskóit. Közülük csak a Peruzzi- és Bardi-kápolnák Szent Ferencről, Keresztelő Szent Jánosról és Szent János evangélistáról festett képei maradtak fenn – méghozzá úgy, hogy idővel lemeszelték őket, s csak a 19. században kerültek elő. Giottónak tulajdonítják a firenzei Bargello palota Dante-portréját is, amely hasonló állapotban került napvilágra és szintén restaurálásra szorult.
1329-33 közt Giotto Nápolyban dolgozott, 1330-ban Róbert király az udvar tagjává, familiárissá tette. Itteni alkotásai elvesztek – bár egyesek a Castel Nuovo kápolnájának freskóit is neki tulajdonítják -, ám a helyi festők átvették stílusának elemeit. Giotto 1334-ben a firenzei dóm mérnöke és a város építésze lett, s saját tervei szerint kezdte el a harangtorony építését, az Andrea Pisano által faragott domborművek némelyikét is ő tervezhette. 1335-36-ban Milánóban dolgozott a világi hívságokat bemutató, mára elpusztult freskókon.
Munkáinak kizárólagos témája az ember, alakjai szenvedélyes résztvevői az áldozathozatal és megváltás nagy keresztény drámájának. Giotto újításai felélesztették az antik eszményeket, de művei a Szent Ferenc hozta új humanitást is kifejezték.
Az ókori hagyományokkal telített római festészet s a románkori toszkán plasztika hatása nyomán alkalmazta a fény-árnyék modellálást, a figurák klasszikus nyugalmú megformálását, az építészeti motívumok alkalmazását térképző elemként – s mindezt Cimabue nyomán zárt, kiegyensúlyozott képpé tudta formálni. A kép fókuszába, a ruházat s háttér minimális megoldásaival, a döntő gesztusok és pillantások révén az emberi érzelmeket teszi. Sok segéddel dolgozott, szignója csak azt jelenti: a mű az ő műhelyéből került ki.
Az 1997-es földrengés nyomán beomlottak az assisi bazilika boltozatai, Giotto Szent Jeromost ábrázoló remekműve ötvenezer darabra esett szét. A freskót 15 restaurátor ötéves aprólékos munkával, 2,7 millió eurós költséggel állította helyre, élve a számítógépes technológia lehetőségeivel. Padovai freskóit 2001-ben restaurálták. 2000-ben a firenzei dóm altemplomában megtalálták a festő sírját – bár többen ezt is vitatják.
