„Ha Bergmanról, a filmművészről ír könyvet az ember, ideális lenne, ha egyrészt ismerné a svéd nyelvet és kultúrát, másrészt járatos lenne filmtörténeti és filmszakmai kérdésekben.” Györffy Miklós Mágia és mesterség – Ingmar Bergman művészete c. kötet közelebb hozza az olvasóhoz a rendező-írót és filmjeit.
Györffy Miklós ismert irodalomtörténész, kritikus és műfordító már több évtizede avatott szakértője Ingmar Bergman munkásságának. Ez az áttekintő monográfia egészében tárgyalja a 2007-ben elhunyt svéd filmrendező karrierjét. Bergman a negyvenes évektől kezdve folyamatosan készített filmeket és jelentetett meg kisregényeket, amelyek magyarul is hozzáférhetők.
Györffy Miklós érzékeny elemzésekkel közelít a Fanny és Alexander-hez, a Suttogások és sikolyok-hoz vagy éppen A nap végé-hez, sokrétűen értelmezi a filmtörténet e maradandó klasszikusait, amelyek így még inkább befogadhatóvá válnak az olvasók és filmnézők újabb és újabb generációi számára. Ingmar Bergman új és teljes, korszerű pályaképe önálló olvasmányként is megállja a helyét, de a filmek mellékleteként is haszonnal forgatható.
Részlet a könyvből a címre kattintva:
Györffy Miklós: Mágia és mesterség – Ingmar Bergman művészete
Lázadás a szülők ellen
VETÍTőGÉP ÓLOMKATONÁKÉRT
„Szüleiről, rokonairól, neveltetéséről, gyermek- és ifjúkoráról Ingmar Bergman sokszor sokféle formában vallott; amit elmesélésre érdemesnek tartott, azt elmondta többek közt a Bergman Bergmanról című könyv terjedelmű beszélgetéssorozatban és a Laterna magica című önéletrajzi vallomásaiban, illetve fikcionális áttételezéssel beépítette olyan műveibe, mint a Fanny és Alexander (1982) című filmje és A legjobb szándékok című regénye. Nem lévén más forrásunk az életpálya kezdeteiről, mint ezek a személyes vallomások, fölösleges és tudálékos szószaporításnak tűnik elismételni mindazt, ami ott elolvasható. Mivel azonban ez a könyv pályaképként határozza meg magát, a rend kedvéért bizonyos alapvető tényeket itt is közölnünk kell. Eszerint Ingmar Bergman 1918. július 14-én született Uppsalában, amely napjainkban száznegyvenezer lakosú, nevezetes egyetemi város Stockholmtól hetven kilométerre északnyugatra. Apja, Erik Bergman lutheránus lelkész volt, aki az egyházi ranglétra több lépcsőfokát megjárva végül a stockholmi Hedvig Eleonora-templom lelkipásztora lett.Feleségétől, Karin Akerblomtól, akinek ápolónői képesítése volt, három gyermeke született: két fiú és egy lány, Ingmar volt életkorát tekintve a középső. A családi élet, a lelkészi otthon a világ szemében kifogástalannak látszott, de belülről idegtépő konfliktusok tépázták. Az apa hajlamos volt a depresszióra, a szorongásra, könnyen dühbe gurult, és szigorúan számon kérte nevelési elveit, amelyek a puritán protestáns etikán alapultak. „Neveltetésünk legnagyobbrészt olyan fogalmakon alapult, mint bűn, vallomás, büntetés, megbocsátás és kegyelem. […] A büntetést természetesnek tartottuk, jogosultságát nem vontuk kétségbe. Voltak gyors és egyszerű fajtái, mint a pofonok vagy fenékre verések, de voltak végtelenül rafinált, sok nemzedéken át csiszolódott változatai is.”1 Az anya az állandó teljesítmény kényszer miatt görcsösen feszült volt, és a gyerekeivel való kapcsolatában nem tudta ellensúlyozni az atyai merevséget és ingerlékenységet.”
