Az igazi klasszikusokon nem fog az idő. Ez elmondható Mark Twain összes művére. 180 éve született Mark Twain, rendes polgári nevén Samuel Langhorne Clemens, amerikai író, publicista.
„1835. november 30-án születtem Floridában, egy majdnem észrevehetetlenül pici városkában, Missouri állam Monroe megyéjében. Szüleim a harmincas évek elején költöztek Missouriba; nem emlékszem, hogy pontosan melyik évben, mert akkor még nem születtem meg, és nem törődtem ilyesmivel. Hosszadalmas, viszontagságos és nagyon kényelmetlen utazás lehetett ez akkoriban. A városkának száz lakosa volt, és én egy százalékkal növeltem a lakosságát. A történelem sok nagy alakja nem mondhatja el, hogy ennyit tett egy városért. Talán szerénytelenség tőlem, hogy szóba hozom, de ez az igazság. Ilyen nagyszabású cselekedetet senkiről sem jegyeztek föl – még Shakespeare-ről sem. Én ezt tettem Floridával, és ebből az következik, hogy bármelyik várossal megtehettem volna: talán még Londonnal is.
Nemrég küldött nekem valaki egy képet Missouriból, a szülőházamról. Eddig mindig úgy emlegettem, mint valami palotát, de ezután óvatosabb leszek.”
Mark Twain 1835-ben Samuel Langhorne Clemens néven 1835. november 30-án látta meg a napvilágot Missouri állam Florida nevű városkájában John Marshall Clemens és Jane Lampton negyedik gyermekeként. Gyermekéveit a Mississippi mellett fekvő Hannibal nevű kisvárosban töltötte, ugyanolyan derűsen és csínytevő módon, mint hősei, Tom Sawyer és Huckleberry Finn.
12 éves volt, amikor apja meghalt: ezzel befejeződött iskolai neveltetése is, munkába kellett állnia. Nyomdászinas lett a bátyja, Orion szerkesztette helyi lapnál. Tizennyolc éves korától vándor nyomdászsegédként kereste kenyerét, majd huszonegy éves korában hajókalauznak állt a Mississippin. Négy évig, 1861-ig folytatta munkáját, s mint később bevallotta, ebben a rövid időszakban módjában állt megismerkednie mindazokkal az embertípusokkal, akikről csak regényekben és történelmi művekben olvashatunk. Életének ebből a korszakából kölcsönözte írói álnevét is: mark twainnek nevezik a Mississippin a biztonságos hajózást jelentő kétölnyi vízmélységet.
A polgárháború kitörése megbénította a nagy folyó forgalmát, s a fiatal hajókalauz állás nélkül maradt. Pár hétig katonáskodott a déli hadseregben, majd bátyjához csatlakozva Nevadában próbált szerencsét. Az ezüstbányászat és a telekspekuláció azonban nem sikerült, s végül Kaliforniába vándorolt, San Franciscóban és a Hawaii-szigeteken újságíróskodott. Kezdetben hírlapi tárcákat írt, majd anekdotikus történeteket, szatirikus karcolatokat és novellákat. A sikert az 1865-ös Calaveras megye híres ugró békája című burleszk hangulatú elbeszélése hozta meg számára, amellyel egy csapásra az ország legismertebb humoristája lett. Ez az ironikus látásmód egész életén át elkísérte: az élet tökéletlenségeit, képtelenségeit meglátó és ellenállhatatlan derűvel feltáró tréfacsináló volt.
Első sikerei nyomán 1867-ben egy kaliforniai hírlap megbízta, hogy írjon úti leveleket egy amerikai turistacsoport európai és szentföldi útjáról. E levélsorozatból született 1869-ben az Ártatlanok külföldön, avagy az új „Zarándokok útja” című humoros úti beszámoló, amely a korábbi útikönyvekkel szemben szakított az Óvilág feltétlen csodálatával, s leginkább azt mutatta be, hogy Amerikában minden különb és jobb. Éppen ezért a kötetnek óriási sikere volt az amerikai kispolgárság körében, s közel százezer példányban kelt el.
A könyv hatalmas összeget jövedelmezett az írónak, s ekkor úgy érezte, megfelelő szinten tudja majd eltartani Olivia Langdont, az elmirai gazdag szénkereskedő leányát, akivel 1870-ben házasodtak össze. Olivia, a művelt nagypolgári családból származó nő azonnal hozzáfogott, hogy a lármás és faragatlan vadnyugati újságírót, a kifejezéseit nem válogató, torzonborz vörös sörényű, hanyag öltözködésű, nyughatatlan fiatalembert minden módon saját úri társaságának tónusához szelídítse. Írói vonatkozásban ez azt jelentette, hogy az asszony férjének minden kéziratát cenzúrázta, s az „illetlen” szavakat, mondatokat átíratta. Mark Twain nehezen szokott bele a polgári életbe, de ettől kezdve Buffalóban, majd 1871-től 1891-ig Hartfordban nyílt házat tartott sok vendéggel.
1872-ben elkészült a vadnyugati élményeit megörökítő Nyers élet című útikönyv, majd 1875-ben az Atlantic Monthly folytatásokban közölte az Élet a Mississippin című útirajzot, amely 1883-ban könyv alakban is megjelent. Ez a műve nem humoros-ironikus alkotás, hanem a maga nemében tökéletes kör- és korkép a nagy folyón és partjain nyüzsgő életről. Twain vonzalma a hajósélet iránt több művéből ismeretes. De, hogy ő maga, mint hajókormányos hogyan élt, azt ebben a művében írja le a legrészletesebben. Beteljesült vágyairól igen mozgalmas-kalandos-humoros fejezetekben ad számot. A Nagy Szennyvízcsatornát a Mississippit érett író korában ismét végigutazta, s ennek a hajóútnak ürügyén bűbájos történet-mozaikokban eleveníti fel a korabeli életet. Kifogyhatatlan mesélőkedv és kesernyés-csípős humor lengi át az egész könyvet, melynek ellenállhatatlan varázsa végig vonzásában tartja az olvasót. Ennek során aztán szondázásról, ujjlenyomatokról, viharokról, szépséges palotákról, iparkodó zsiványokról, spiritiszta szeánszokról, bűnbánó betörőkről, vérbosszúról, arkangyalokról, indián legendákról és egyebekről villant fel maradandó képeket.
Az elkövetkező másfél évtized Mark Twain nagy alkotói korszaka, a növekvő hírnévé és az anyagi sikeré egyaránt. Világsikert számára két gyerekkönyve hozott, amely saját emlékeiből táplálkozik.
1876-ban készült el a Tom Sawyer kalandjai, amely mindmáig friss és élvezetes. A regényt remekművé teszi az a gyermeki, mulatságos világkép, ami felnőtt érzelmeink, szerelmeink, vágyaink, önsajnálatunk groteszk és kedves mása. A gyerekek, akik még nem olvasták, bizonyára élvezni fogják a sajátos humorral megírt kalandokat és csínyeket, ám szüleik is bele- beleolvashatnak, fölidézve ifjúságukat.
1884-ben vehették először kézbe az olvasók Tom Sawyer kalandjai-nak folytatását a Huckleberry Finn című regényt. Ez utóbbi talán Mark Twain legjobb műve, s az irodalomtudósok szerint az amerikai irodalom legnagyobb pikareszk regénye. Ugyanakkor itt jelentkezik először, bár csak burkoltan, a megcsömörlés korának amerikai civilizációjától, amely későbbi műveit jellemzi majd. A regény címszereplője Huckleberry Finn, egy részeges csavargó fia, aki új környezetbe kerül. Jótevői mindent elkövetnek, hogy kulturált embert faragjanak belőle, de Huck nehezen viseli el a „rabságot”, amely – nem kívánt módon ugyan – de véget is ér: apja ellopja és visszaviszi az erdőbe. Az öreg brutalitása elől csellel megszökik. Megrendezi saját meggyilkolását, tutajt szerez, és a Mississippin utazik lefelé. Egyik nap felfedezi, hogy régi barátja, egy szökött néger rabszolga is a szigeten bujkál. Huck elhatározza, hogy Jimet szabad földre juttatja. Útjuk igen veszélyes, sokszor nehéz helyzetbe kerülnek. Állandóan menekülniük kell, végül két kalandorral is találkoznak, akik szélhámosságra kényszerítik őket. Tervük mégis sikerül, amelyhez a váratlanul felbukkanó Tom találékonysága is hozzásegíti őket. A kalandozások után a két fiú ismét visszatér a civilizált életbe, és Jim sorsa szintén megnyugtatóan rendeződik.
1882-ben, alapos történelmi előtanulmányok után, ismét ifjúsági regényt írt Koldus és királyfi címmel. A középkor és a modern idők külsődleges ellentétét ábrázolta a gyakran burleszkbe hajló 1889-es Egy jenki Arthur király udvarában című regényében.
Az 1893-as gazdasági válság az írót is magával sodorta, egy sikertelen vállalkozás után csődbe jutott, de elhatározta, hogy visszafizeti hitelezőinek a veszteséget. Világ körüli felolvasókörútra indult, s ennek során 1899. március 25-én Budapesten is tartott felolvasást. Az út eredményes volt, adósságait kifizette, újra vagyonos lett, de az előadó-körút során készült Az Egyenlítő körül című 1897-es útikönyvében az élete utolsó évtizedére annyira jellemző keserűségnek számos nyoma megtalálható.
Hazatérése után több csapás is érte: előbb legkedvesebb lánya, Susy halt meg agyhártyagyulladásban, majd nem sokkal utána elhunyt felesége is. A korszak korrupciója, a századforduló gyarmatosító háborúi egyre komorabbá és pesszimistábbá tették. Utolsó írásaiban, az 1898-as Mi az ember? és A titokzatos idegen című értekezéseiben az embert gonosz, ostoba és káros lénynek nevezte, „amely mocsokban kezdődik és bűzben végződik”.
„Amikor felébredtem, már nem voltam egyedül. Egy új teremtmény bukkant fel mellettem – a hosszú hajú! … Észrevettem, hogy bal mellemen valami forradás van. Már pusztán az a körülmény, hogy az új teremtmény első bemutatkozása nem járt baj nélkül – nem sok jóval biztat a jövőt illetően.”
1906-ban jelent meg az Éva naplója, majd ezt kiegészítette Ádám gondolataival, Ádám és Éva naplója címel.
A két párhuzamos, napló formájú humoreszk nem csupán és nem elsősorban a bibliai teremtéstörténet egyfajta paródiája, hanem mindenekelőtt a két nem, a férfi és a nő egymáshoz való viszonyának (természetesen a kor szemléletéhez igazodó) humoros ábrázolása.
„Erős és jóképű – no, ezért szeretem. De nem. Csodálom, és büszke vagyok rá, de enélkül is tudnám szeretni. Ha csúnya volna, akkor is szeretném. Dolgoznék érte, fáradoznék és imádkoznék érte, és az utolsó leheletéig az ágya mellett ülnék. Igen, végeredményben megállapítom, hogy csak azért szeretem, mert az enyém, és mert férfi. Más okot nem látok rá. (…) A szeretetnek ez a fajtája nem érett megfontolás és tudás gyümölcse. Az ilyen szeretetről egyszerűen azt kell mondani: van, megvan, itt van, és senki sem tudja, honnan jött. Megmagyarázhatatlan. És így van jól.”
Mark Twainnek viszont megadatott a „csoda”, hogy egy ritka természeti jelenség, a Halley-üstökös feltűnése keretezte életét: 1835-ben vele érkezett e világra, s 1910. április 21-én vele távozott az élők sorából.
