245 éve született Novalis néven alkotó Friedrich Leopold von Hardenberg német költő, a német romantika egyik legjelentősebb képviselője.
Szerb Antal így ír róla: „A jénaiak szemefénye, büszkesége és kedvence a fiatal Novalis (Friedrich von Hardenberg) megható szépségű alakja. Novalis élete olyan, mint egy tökéletes romantikus novella. (Nem mondunk regényt, mert ahhoz nem volt elég hosszú ez az élet.) Egészen fiatalon beleszeret egy lányba, aki úgyszólván gyermek még, akár Dante Beatricéja, és meghal, mint Dante Beatricéja. Novalis utána akar halni; nem követ el öngyilkosságot, hanem a szellem mágiája útján akar szabadulni az élet kötelékeiből, utána akar hervadni szerelmének. Úgy él, mint aki már a másik világ, az éjszaka, a halálbirodalom polgára. De az évek múlnak, az ifjúság győzedelmeskedik a legfájdalmasabb veszteségen is, Novalis újra szerelmes lesz, újra kedvet kap a munkához, a jövőhöz – és ekkor meghal, egészen fiatalon, halálos ágyán is megőrizve, Fr. Schlegel tanúsága szerint, „leírhatatlan derűjét”.”
NOVALIS: LELKI ÉNEKEK
(részlet)
1
Mi lettem volna, ha te nem vagy?
És mivé lennék nélküled?
Állnék árván, a félelem vad
szorongatása törne meg.
Azt se tudnám, hogy mit szeressek,
jövőm vak örvény lenne csak;
s ha bánata volna szivemnek,
ki osztaná meg gondomat?
Szerelem és honvágy emésztett,
éjszakák voltak napjaim;
könnyet ontva jártam az élet
kuszán kavargó útjain;
csak hányódtam a tömkelegben,
otthon meg sivár bánat ölt.
Barát nélkül nem menny a menny sem,
s barát nélkül mit ér a föld?
(Fordította: Rónay György)
Novalis Friedrich Leopold von Hardenberg néven született a szászországi Oberwiederstedtben 1772. május 2-án protestáns nemesi családban, apja egy sóbánya igazgatója volt. (Később felvett írói álneve családja régebben használt nevéből, a de Novaliból származik.) Tízéves korában egyházi iskolába küldték tanulni, ám a szigorúságot és a bezártságot nehezen viselte; ekkor egy időre egyik nagybátyja otthonába került, ahol megismerkedett a francia felvilágosodás eszméivel. Később a weissenfelsi gimnáziumban folytatott tanulmányokat, majd 1790-91-ben filozófiát hallgatott a jénai egyetemen, s közeli kapcsolatba került Schillerrel. 1791-től 1793-ig Lipcsében jogi tanulmányokat folytatott, barátságot kötött Schlegellel és megismerkedett Kant és Fichte filozófiájával.
Az egyetem elvégzése után állami szolgálatba lépett Tennstedtben, a hivatalnoki teendők mellett költeményeket és filozófiai értekezéseket írt. 1794-ben beleszeretett az akkor alig több mint 13 éves Sophie von Kühnbe, akit hamarosan el is jegyzett. A boldog szerelem azonban nem tartott sokáig, 1797-ben Sophie tüdőbajban meghalt, a veszteség jelentősen meghatározta Novalis gondolat- és élményvilágát. Noha az öngyilkosság gondolatát elvetette, maga is halni készült, erőteljes halálvágyát ekkor írt Himnuszok az éjszakához című versciklusában fogalmazta meg. Megrendítő erejű művében a dolgos nappalok birodalmát állította szembe az elhunyt szerelmével való újbóli egyesülést ígérő éj birodalmával.
A költészetében megjelenő halálvágy ellenére Novalis igen tevékeny életet folytatott, 1797-ben Freibergben beiratkozott a Bányászati Akadémiára, ahol geológiai tanulmányokat végzett. Freibergi évei alatt ismerkedett meg Julie von Charpentier-vel, akivel el is jegyezték egymást.
1799-ben Novalis bányafelügyelőként kezdett dolgozni Weissenfelsben, s munkáját olyannyira jól végezte, hogy két évvel később a thüringiai bányavidéki hivatal főnökévé nevezték ki. Azonban sem a házasság nem jött létre, sem a kinevezést nem tudta elfogadni, az életkedvét fokozatosan visszanyerő költőt 1801. március 25-én a tüdőbaj elragadta.
Halála után egy évvel jelent meg csak töredékben maradt prózai műve, a Heinrich von Ofterdingen, amelyben egy ifjú költővé válását, misztikus és szerelmi útkeresését ábrázolja. A művet az irodalomkritika Goethe Wilhelm Meister című műve ellenregényének is tartja, mert szembefordult a német klasszika művészetfelfogásával. A főhős álmában megjelenő kék virág, a messzeségek és elérhetetlenségek virága a romantikus elvágyódás szimbólumává vált.
Romantikus kortársaihoz képest szokatlan volt Novalis vonzódása a katolicizmushoz: A kereszténység, avagy Európa című esszéjében például az egyetemes keresztény egyház létrehozását vázolta fel, amely a reformáció és a felvilágosodás által szétrombolt Európa kulturális, társadalmi, szellemi egységét hivatott helyreállítani. A vallási elragadtatásnak némileg ellentmondva erőteljesen érdeklődött a természettudományok iránt is, a természet törvényeit, titkait szerette volna felkutatni, megismerni.
NOVALIS: HIMNUSZOK AZ ÉJSZAKÁHOZ
(részlet)
1
Van-e olyan gondolkodó lény, aki körös-körül a tág tér valamennyi tüneményénél ne szeretné jobban a drága napvilágot – színeivel, sugaraival és felhőivel; ahogy szelíden mindenütt jelen van, mint ébresztő nappal. Mint az élet legbensőbb lelkét, lélegzi be a sosem pihenő csillagok óriásvilága, amint kék árjában táncolva úszik – lélegzi a szikrázó, sosem mozduló kő, az érző, nedvszívó növény, és a vad, izzó, sokformájú állat – de mindenekelőtt az értelmes szemű, röpke járású, gyöngéden zárt és hangban gazdag ajkú nagyszerű idegen. Mint a földi természet uralkodója, minden erőt soha nem szűnő változásra szólít, végtelen szövetségeket köt és old, és égi képe ott függ minden földi lény körül. – Egyedül jelenléte nyilatkoztatja ki a földi világ csodálatosságát.
Heine így írt róla: „Novalis mindenütt csak csodákat látott, és kedves csodákat; kihallgatta a növények beszélgetését, tudta minden fiatal rózsa titkát, azonosította magát végül is az egész természettel, és mikor ősz lett és lehullottak a levelek, meghalt.”
