„Raffaello az abszolút művész, problémái nincsenek. Amihez nyúl, forma, harmónia, szépség lesz belőle.” Raffaello Santi, az érett reneszánsz nagy mestere nem minden művét fejezte be.
Raffaello Sanzio (Raffaello Santi),1483. március 28-án vagy 1483. április 6-án született Urbinóban. Festő és humanista apjától tanult, majd 1495 körül Pietro Peruginóhóz került Perugiába. Már 17 évesen mesternek mondták. Még húszéves sem volt, amikor megfestette Mária megkoronázását, majd Perugino ösztönözésére a mesterét felülmúló első nagy képét, a Mária eljegyzését.
1504-ben Firenzében telepedett le, ahová Leonardo és Michelangelo híre vonzotta. Ekkori sorozata: Madonna tengelicével, Esterházy-Madonna, Madonna del Prato, és La Belle jardiniére Leonardo hatását tükrözi, de új típusai, szelíd, kerek arcai mély érzelmeket és magasztos tökélyt sugároznak.
Az egykori Esterházy-gyűjtemény egyik legszebb darabja, Raffaello 1508 körül festett kis méretű táblaképe, az Esterházy Madonna. Stílusa közérthetőbb, meghittebb, nyugodtabb nagy elődeinél, nem gyötörték kínzó kérdések, élete és művészete gondtalan volt.
‘Raffaellót egészen a múlt századig a festészet felülmúlhatatlan csúcspontjaként tisztelték: a mester, aki újrateremtette a bálványozott antik művészet szellemét, és meghaladta annak alkotásait. Képeinek klasszikus harmóniája, derűs színvilága, páratlan gráciája évszázadokon át szolgált mintaként. És ha azóta a közönség közelebb is érzi magához a gyötrődő, önmagukkal birkózó zseniket, ha jobban tetszik is a küzdelmes torzó, mint a végső tökély, azért tény marad: Raffaello művészetében érte el eszményi végcélját, tökéletes szintézisét az itáliai reneszánsz minden gondolata és törekvése” – írja Vécsey Axel művészettörténész a Szépművészeti Múzeum ismertetőjében.
„Annak ellenére, hogy befejezetlen maradt (Mária arca és a gyermekek alakjai is elakadtak az aláfestés fázisában), az Esterházy Madonna ennek az abszolút művészetnek is a legtökéletesebb pillanatát képviseli: a firenzei évek végét, mielőtt még Raffaello Rómába költözött volna, ahol majd maga is továbblép, s elkezdi megbontani a harmóniát. Itt még az összegzésnek van ideje, s a Madonna testtartása – mintha kifejezetten az elődök előtti tisztelgés volna a szándék – egy csodált antik szobor (az úgynevezett Kuporgó Vénusz) Leonardo-féle parafrázisát fejleszti tovább. Leonardo eszméit valósítja meg az ideális gúla-formán alapuló mértani szerkezet is, mely mesterien irányítja a néző figyelmét a gyermek Keresztelő Szent János kezében tartott írástekercsre. Ha a kép befejezett volna, ezen állna János jövendölése Jézus megváltói szerepéről: “Íme, Isten báránya! Ő veszi el a világ bűneit”.”
A festmény, ha nem is Raffaello legnagyobb és leghíresebb műve, a Szépművészeti Múzeumból való 1983-as elrablását követően a leghíresebb lett. A képet végül 1984 januárjában a görögországi Panagia Tripiti kolostor kertjében elásva az olasz csendőrség találta meg.
Bramante javaslatára II. Gyula pápa 1508-ban meghívta Rómába, ahol igen népszerű lett, a festők fejedelmének nevezték, számos nagy volumenű, csodálatos művet alkotott.
Római Madonnái már azt mutatják: elhagyta korábbi művei szelíd derűjét, a mozgalmasságot és nagyságot emelte ki, ilyen az Alba Madonna, a Sixtusi Madonna és I. Ferenc Madonnája. Sok fontos portrét festett, a X. Leó két bíborossalt, az Ifjú képmását s Baldassare Castiglione arcképét. Hírneve egész Európára kiterjedt, nagy vagyont szerzett, palotáját Bramante tervezte.
Raffaello 37 évesen, 1520. április 6-án hunyt el Rómában, vélhetően feslett életmódja miatt. Vagyonát 16 ezer aranydukátra értékelték, ami akkor hallatlanul nagy összegnek számított. A Vatikánból a Pantheonba vitték, itt nyugszik ma is. A művészként és emberként is kellemes, megnyerő Raffaello népszerűsége máig töretlen. Két nagy kortársától, Michelangelótól és Leonardótól eltérően – Fülep Lajos jellemzése szerint – ő „az abszolút művész, problémái nincsenek. Amihez nyúl, forma, harmónia, szépség lesz belőle.” A pesti Szépművészeti Múzeum őrzi az Esterházy Madonnát, s az Ifjú arcképét.
