110 éve született Vajda Lajos festő, a szentendrei festészet egyik legnagyobb hatású mestere. Művészete a magyar avantgárd festészet legegyénibb terméke, életműve máig ható.
Zalaegerszegen látta meg a napvilágot, családja a Délvidékről származott. Egyszerre vallotta magát magyarnak, szerbnek és zsidónak. 1927 és 1930 között Csók István növendékeként a Képzőművészeti Főiskolán tanult. Ebben az időszakban csatlakozott Kassák Lajos avantgárd folyóirata, a Munka művészeti csoportjához. Legelőször – egy csendélettel – a Nemzeti Szalon 1928-as kiállításán mutatkozott be. 1930-ban Párizsba ment, ahol Korniss Dezsővel együtt Fernand Léger francia festőnél tanult. Itt ismerkedett meg a kubizmussal, a szürrealizmussal, és itt készítette el első fotómontázsait is, miközben ólomkatonák színezésével kereste kenyerét.
1934-ben visszatért Magyarországra, és a népi képzőművészetet kezdte kutatni. Bartók és Kodály gyűjtőmunkáját példának tekintve, Korniss segítségével Szentendrén és Szigetmonostoron gyűjtötte a népi motívumokat. A helyszínen rajzolta le az ablakokat, a házak homlokzatát, a kapupilléreket, a sírköveket vagy a parasztszekereket, amelyeket később egymásra kopírozott vagy szétvágott, és montázst készített belőlük. A jelenségek gyökerét, az ősképet a népművészetben találta meg. Ő fogalmazta meg az ún. „konstruktív-szürreális sematikát”, amely művészetében merőben újat hozott a párizsi montázs-technikához képest.
1935-36-ban Korniss Dezső festőművésszel együttműködve – Bartók és Kodály munkásságát példaként tekintve megszületik az ún. szentendrei program, melynek lényege a szintézisteremtés múlt és jelen kultúrája, keleti és nyugati gondolkodás között. A városban és környékén végzett motívumgyűjtő körútjaikon Vajda a montázs elvére épülő konstruktív szürrealista módszerrel a jelekké egyszerűsített hétköznapi és szakrális tárgyakat népi motívumokkal szerkeszti egységbe, mint az a Szentendrei házak feszülettel című képén látható.
1935-ben az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) menzáján, a nyomorgó zsidók ingyenkonyháján ismerkedett meg a Pozsonyból érkező Richter Júliával, későbbi feleségével, aki eredetileg a budapesti Iparművészeti Főiskola textil tanszakán tanult, de az ő hatására festő lett. A nehéz körülmények között élő és dolgozó, csonttuberkulózisban szenvedő művésznek sokszor az egyetlen örömet a Pozsonyban tartózkodó menyasszonyával folytatott levelezés nyújtotta. 1936-37 között íródott szerelmes leveleik gyönyörű bibliofil kiadásban láttak napvilágot 1996-ban.
1937-ben barátai segítségével egy kisebb kiállításon mutatta be műveit. Származása, művészi hitvallása miatt hivatalos támogatásra nem számíthatott. 1938 és 1940 között egyre jobban hatottak rá a világból érkező kedvezőtlen hatások. Erre az időszakra tehetőek maszkos ábrázolásai, apokaliptikus látomásai. 1940 szeptemberében behívták munkaszolgálatra, de egészségi állapotára való tekintettel – tuberkulózisa már tüdejére is átterjedt – három hét múlva hazaengedték. 1941. szeptember 7-én, mindössze harminchárom évesen halt meg Budakeszin, a tüdőszanatóriumban.
Rövid művészi pályája során absztrakt kompozícióival, szürrealista montázsaival, ikonszerű önarcképeivel, a paraszti élet használati tárgyaiból és a vallási kultusz eszközeiből felépített rajzaival, képeivel, kollázsaival szerzett hírnevet. Művészete a magyar avantgárd piktúra legegyénibb terméke, életműve máig hat.
1996-ban nyílt meg Szentendrén a Vajda Lajos Emlékmúzeum. 2008-ban a Nemzeti Galériában a művész születésének 100. évfordulója alkalmából közel 250 művet számláló válogatás volt látható a budapesti és vidéki közgyűjteményekből, külföldi és hazai magángyűjteményekből összeállítva.
