„mert jutalmát nem kivánja / füle örökre zárva / az általa felidézett hegy és tenger muzsikára” Ezen a héten Bartók Béla emlékére Weöres Sándor gyönyörű versét ajánljuk.
Bartók Béla a 20. század zeneművészetének egyik legérdekesebb, legegyénibb alakja, a gyermeklelkű Weöres Sándor a 20. század irodalmának egyik kivételes teljesítményt nyújtó lírikusa, műfordítója. Mindkettő zseni.
Bartók nemcsak a zeneszerzésben úttörő, de a zenetudomány terén is, és ahogy Prahács Margit 1936-ban megfogalmazta, ehhez az úttöréshez mindkét területen szükség van hitre és alkotó fantáziára.
Weöres Sándor Bartók Béla című verse nem „tipikus” Weöres-vers. Egyszerre jelenteti meg a későmodern lírai elemeket és az egyén meg a közösség összefonódását, érintkezését. Az idegenben maradt, hazája sorsa iránt intenzíven érdeklődő zeneszerző kiérdemelte Weörestől Vörösmarty Szózatát, de legalábbis az említést a helyről, mely e világon kívül van: „szülőanyjára visszanéz / A NAGY VILÁGON E KIVÜL / már ott honol a kristályok körében”.
72 éve, 1945. szeptember 26-án halt meg önkéntes amerikai száműzetésében, New Yorkban, Bartók Béla.
WEÖRES SÁNDOR: BARTÓK BÉLA
nyugodt velőn és zűrös véletlenen keresztül
vándorol az isteni gazda
aki a kévéket otthagyja
és az oldottat kézbe fogja
a hegyeket és tengereket
akaratlanul háta mögé dobja
halad foszlányokon és sivatagon át
különös szomját a száraz homok oltja
az állat és angyal közti űrben
az élőt kiszárítja kegyetlenül
merő szeretet és semmi irgalom
mi másnak kincs őnéki lom
mi másnak szemétdomb őnéki égi kémia
beágyazva józan önkívületbe
az időt folyatja tétlenül
munkája működik helyette
szülőanyjára visszanéz
A NAGY VILÁGON E KIVÜL
már ott honol a kristályok körében
zengő sípok állják körül
de nem hallja nem látja
mert jutalmát nem kivánja
füle örökre zárva
az általa felidézett hegy és tenger muzsikára
(1964)
