Cikk elküldése

Küldd el e-mailben a(z) Világpremier lesz a Kramer kontra Kramer című cikket ismerősödnek!

Neved:

E-mail címed:

A címzett neve:

A címzett e-mail címe:

Üzenet:

A levelet sikeresen elküldtük!
Köszönjük, hogy tovább küldted cikkünket!

Kultúra

Világpremier lesz a Kramer kontra Kramer

Szerző: / 2012. június 24. vasárnap / Kultúra, Teátrum   

Avery Corman nagy sikerű regényéből 1979-ben készült film öt Oscar-díjat nyert, és azóta is klasszikusnak számít. Írója ebben az évben adaptálta színpadra, melynek világpremierje az Orlai Produkció által most bemutatott előadás.

„A Kramer kontra Kramer ügyben a felperes az anya, William Kramer, hét éves kisfiú édesanyja. Az anya az eljárásban a gyermekfelügyelet megállapítását kéri a maga javára, amely felügyeletet az előzőekben, a válóper során az apának ítélt a bíróság. A törvényszék a gyermek érdekeit figyelembe véve hozta meg döntését.”

Kramer kontra Kramer címmel az Oscar-díjas film alapját adó regény színpadi változatát mutatják be Kovács Patrícia és Nagy Ervin főszereplésével a Belvárosi Színházban. Az Orlai Produkció előadását Rába Roland rendezi, a premiert kedden tartják. A nagysikerű regényből 1979-ben Dustin Hoffman és Meryl Streep főszereplésével készült Kramer kontra Kramer című film öt Oscar-díjat nyert, azóta is klasszikusnak számít. A regény írója, Avery Corman a közelmúltban készítette el a színpadi változatot, amelyet Zöldi Gergely fordításában mutat be az Orlai Produkció.

A filmben Dustin Hoffman által életre keltett Ted Kramert az előadásban Nagy Ervin, a Meryl Streep játszotta Joanna Kramert Kovács Patrícia alakítja. A színpadi változat nem csupán más eszközökkel meséli el a családi drámát, az író ebben a változatban nagyobb hangsúlyt fektet a családot elhagyó feleség motivációira.

Kramer kontra Kramer

Orlai Tibor producer szerint a történet ma Magyarországon talán még időszerűbb, mint a film bemutatásakor. Mint a darab ismertetőjében fogalmaz: a családi feladatmegosztás kérdéseit, a nők és a férfiak társadalmi szerepét illetően sokszor sztereotípiákban gondolkodunk. Ted, Joanna és Billy megrázó története ezen sztereotípiák meglazításában, hosszabb távon lebontásában segíthet hozzá mindannyiunkat.
Zöldi Gergely hangsúlyozta: az általuk használt adaptáció nem a film forgatókönyvéből, hanem az annak alapját adó regényből, Avery Corman művéből készült.

A véletlen szerencse folytán alakult úgy, hogy ennek a változatnak a világpremierje Magyarországon lehet. A film egy másik, francia adaptációját olvasva, az Esőember színpadi változatának sikere nyomán merült fel bennük, hogy érdekes lehetne műsorra tűzni. A francia adaptáció bemutatása technikai okokból nem valósult meg, ám ezáltal éppen kéznél voltak, amikor a regény írója – aki maga is kedvet kapott a mű színpadra írásához – elkészült saját változatával, és felajánlották számukra a színrevitel lehetőségét. „A darab annyira friss volt, hogy még nem tartott ott a történet Amerikában, hogy bemutassák” – fogalmazott.

A darabválasztásról szólva elmondta: a rendezőt, Rába Rolandot érdekelte a regény témája, emellett jól kioszthatóak a szerepek azok között a színészek között, akikkel éppen szívesen dolgozott volna az Orlai Produkció. „Természetesen a dolog újdonságának is szerepe volt a választásban” – tette hozzá. A film és a színdarab különbségeit ismertetve elmondta, hogy a színpadi történet korábbról indul. „A film ott kezdődik, hogy a feleség elmegy, a színdarabban viszont megismerjük az előzményeket is, hogy a nő hogyan jut el a gyermeke születésétől odáig, hogy hat év után kilép a történetből” – mondta. Bizonyos jelenetek, helyzetek, figurák mások, mint a filmben, mert egy másik író munkájáról van szó – mondta, hozzáfűzve, hogy a filmhez a forgatókönyvíró sok olyan ötletet hozzátett, amelyek nem egyeznek a regényíró eredeti elképzelésével. „Akik a regényt nem olvasták, csak a filmet látták, azok több különbséget fognak felfedezni, mint azok, akik olvasták is a könyvet” – fogalmazott.

A Kramer kontra Kramer

Az előadásban Billyt, négyes szereposztásban, Házi Zsombor, Házi Zajzon, Lukács Marcell és Gerő Soma alakítja. A főszereplők mellett Cseh Judit, Egri Márta, Mertz Tibor és Ficzere Béla játszik a produkcióban. A díszlet Sebő Rózsa, a jelmez Cselényi Nóra munkája.

Olvastad már?

Kapcsolódó cikkek