„Tudomást kellett vennem a kis- meg a nagybetűkről, pont, vessző, kérdő-, felkiáltó-, meg egyéb írásjelekről és különösen a kettős betűkről. Ezekkel volt a legtöbb bajom, amin akkor vigasztalódtam meg, amikor sok esztendő múltán rájöttem, hogy a Tudományos Akadémia is így van vele.”
A Tények és Tanúk sorozat új kötete betekintést nyújt egy nagy múltú nyomdász- és művészdinasztia küzdelmes sorsába: Kner Izidor leszármazottai, az 1940-ben az Egyesült Államokba kivándorolt Kner Albert nyomdász és grafikus és felesége, valamint a magyarországi családtagok és neves barátok – művészek, értelmiségiek – levelezéséből válogat.
A magyar nyomdászat és könyvművészet történetében nemzedékeken keresztül meghatározó szerepet játszó Kner család egyik-másik kiemelkedő tehetségű tagjának munkásságára mind ez ideig viszonylag kisebb figyelmet fordítottak a 20. század művészet- és társadalomtörténetét vizsgáló kutatók.
Kner Sámuel vándorkönyvkötő hogyan telepedett meg egy alföldi községben, s milyen külső adottságok és személyes kvalitások kellettek ahhoz, hogy fia, Kner Izidor a kis nyomdaműhelyből piacvezető vállalatot teremtsen?
Kner Izidor pályáját mint könyvkötősegéd kezdte. Már munkálkodása első évtizedeiben, a múlt század nyolcvanas éveitől több kisebb cikke jelent meg nyomdászati szaklapokban.
Sokoldalú tehetség, volt érzéke rajzhoz, íráshoz. A kiegyezés utáni fellendülő gazdasági időszakban kezdte meg működését, nyomdaalapításának iparengedélyéről így írt Kner Izidor:
„A nyomda 1882. júniusban nyílott meg apám nevében és iparengedély nélkül volt üzemben a fenn nem állhatás reményében a fenti ideig.”
A menni vagy maradni latolgatása után az amerikai beilleszkedés időszaka következik, amikor az érkező leveleket pesti kávéházakban, amolyan lélekerősítő társasági esemény keretében olvasták fel – lám, van, akinek sikerült, s ha nem is lehet követni, az otthon maradottak legalább erőt meríthetnek a házaspár példájából. Kner Izidor jótékony tevékenysége legendás volt, az élet szinte minden területén segített a rászorulóknak.
„… Dehogyis vagyok én tudós, nem is ambicionálom ezt… Én csak nyomdász vagyok és: ember. Olyan ember, aki igyekszik lelkiismeretes lenni, és igyekszik az élete során elébe kerülő problémáknak … mélyére jutni, és megoldásukat megtalálni…” – írja egyik levelében Kner Imre.
A háborús években a levelezés megszakadt, majd 1945-ben újraindult. Nagy forrásértékű, felkavaró levelek maradtak ránk ebből az időszakból: számos családtag és jóbarát vált a holokauszt közvetlen vagy közvetett áldozatává, s a tragédia feldolgozása mellett a szemünk előtt foszlik szét a régi otthonos világ újraépítésének reménye.
Kner Albert ekkoriban írt leveleiben igyekezett a demokráciára és bizalomra épülő amerikai élet előnyeit ecsetelni a nővére, Kner Erzsébet számára, aki utóbb követte őt az emigrációba. Párhuzamosan a hazai levelek a háború utáni budapesti világról adnak képet.
A leveleket Erdész Ádám történész, levéltáros válogatta és rendezte sajtó alá. A könyv áprilisban jelenik meg.
Levelek a Kner család életéből 1938-1948, Erdész Ádám (szerk.), Magvető Kiadó, Tények és Tanúk, 2023
