Az elmúlt év mozi-szenzációjának tekinthető a Peter Jackson által rendezett A hobbit – Váratlan utazás. J. R. R. Tolkien könyvét olyan világsztárok keltik életre, mint Martin Freeman, Ian McKellen, Stephen Fry, Cate Blanchett és Orlando Bloom. A nagy sikerkönyv filmes adaptációja miatt is érdemes a kérdést feltenni: a könyv vagy a film-e a jobb?
Ez a kérdés egyidős az irodalom filmes megjelenítésével, és ritka volt ebben a 100 évben olyan eset, amikor a két műfaj hívei meg tudtak egyezni abban, hogy melyikük nyert – még akkor is, ha egészen más értékeket kell számon kérni a mozitól, mint a könyvtől. A Da Vinci-kód, a Ragyogás, az Elfújta a szél, a Rebecca, az Anna Karenina, a Mester és Margarita, Sherlock Holmes kalandjai, a Gyilkosság az Orient expresszen, vagy – a magyar műveket se feledjük -, a Rokonok, Az ajtó, az Egy magyar nábob, a Macskajáték vagy a Jadviga párnája? Nagyon hosszan sorolhatnánk azokat az irodalmi műveket, melyek filmvászonra kerültek, de ki a szerencsésebb, az író vagy a filmrendező? A könyv vagy a film-e a jobb?
A fantázia szárnyán
Gondoljunk a Ron Howard rendezte Da Vinci-kód című filmre. Dan Brown könyvét olyan világsztárok keltették életre, mint Tom Hanks és Audrey Tautou. Az amúgy is nagy vihart keltett sikerkönyvet a film még hangsúlyosabbá tette. Elég csak a számtalan Verne-, vagy Dumas-feldolgozásra gondolni: a leghíresebb Verne-film alighanem Richard Fleischer Nemo kapitánya, James Masonnal és Kirk Douglas-szel a főszerepben, holott még a történet egyes elemei is erősen eltérnek a regénytől, de ugyanez vonatkozik a Három testőrre is. A mai napig Richard Lester 1973-as fergeteges filmjét tartják a legjobbnak, pedig ebben, miközben megőrizte a történet minden izgalmát, drámaiságát, intrikáit, sajátos humorával kicsit idézőjelbe is tette az „egy mindenkiért, mindenki egyért” lovagjait. Az újabb feldolgozások esetében pedig a hollywoodi színészgárda viszi el a prímet elsősorban, és nem az adaptáció minősége.
Könyvek és alapanyagok
A nagy látványos kosztümös filmek rajongói közül nem biztos, hogy mindenki olvasta Margaret Mitchell vagy Lewis Wallace regényét, aki megkönnyezte az Elfújta a szél, vagy a Ben Hur több órás eposzát. És aligha vannak sokan, akik emlékeznek azokra a regényekre, amelyekből Alfred Hitchcock készítette hátborzongató
filmjeit. A pszicho-krimi mestere ugyanis az esetek túlnyomó többségében másod-, harmadvonalbeli szerzőkből dolgozott, ő a tipikus kölcsönző volt. Csak alapanyagnak használta az eredeti művet, és semmilyen rétegét nem szándékozott pontosan visszaadni abból.
E. M. Forster Szoba kilátással lebilincselő regényét viszont a transzpozíció elve alapján, a cselekményfelépítés terén is pontosan követte az eredeti művet a rendező, James Ivory. Több díjjal is jutalmazták a hűségét…
De nem kell ennyire messzire menni kultúrtörténetben. A La Repubblica című olasz napilap összeállításában a sikeres átültetések között említi Luchino Visconti A párduc című filmjét Tomasi di Lampedusa regénye nyomán, és ugyancsak a magas szintű adaptáció példájaként említi J.R.R. Tolkien A Gyűrűk Ura-trilógiáját. Vagy akár említhetjük A Hobbit című regény feldolgozását is, aminek filmváltozatát még mindig vetítik a mozikban, és amiről elmondhatjuk: ez esetben a rendező, Peter Jackson minőségibb munkát végzett, mint Tolkien professzor. (Ez utóbbival alighanem sok Tolkien-rajongó vitába szállna)
Író kontra rendező
A modern írók közül örülhet Marguerite Duras, mert szinte minden megfilmesített írása, a Moderato Cantabilétől A szeretőig telitalálat volt és Ken Kesey sem bánkódhatott, amikor viszontlátta elmegyógyintézetbe zárt hősét, MacMurphyt, A száll a kakukk fészkére Milos Forman-változatában. Jean-Jacques Annaud korfestése A rózsa nevében ugyanolyan tökéletes volt, mint Umberto Eco regényében. Francis Ford Coppola vitán felül a maximumnál is többet hozott ki Mario Puzo Keresztapájából, és csupán alapanyagként használva Joseph Conrad A sötétség mélyén című regényét, tette kultuszfilmmé
az Apokalipszis, mostot. (Érdemes megemlíteni emellett Nicholas Roeg filmjét, amely viszont az eredeti, Afrikában játszódó történetet vitte filmre.)
Akadtak olyan írók, akiknek a filmes siker karrierjük fellendítését is jelentette: Stephen Kingről köztudott, hogy már letett az írásról, felesége a szemétből halászta ki kéziratait, amikor az akkor még kezdő Brian De Palma 1976-ban ráharapott a Carrie című horror-regényre, majd négy évvel később Stanley Kubrick igazi mesterművet készített a Ragyogásból, amit maga a szerző utált. A filmrendező ennél a vérfagyasztó horrornál az egyéni interpretáció elvét alkalmazta, vagyis tudatosan eltért az eredeti műtől, de amit felhasznált belőle, az alkotja a film fő vonulatát.
Ugyanakkor fordított esetekről is tudunk: Chris Webb, a Diploma előtt alapjául szolgáló könyv szerzője bagóért adta el a regényét összes jogaival együtt. Mike Nichols 1967-es mozija egy nemzedék kedvence lett, sztárt csinált Dustin Hoffmanból, az író pedig soha nem vált jómódúvá….
