„Imé ember vagyok megfontolt és okos / Már ismerem az életet s halált mindazt mit ismerhet ki élt / Kit fájdalom gyötört s emelt öröm szerelmi szenvedély” Guillaume Apollinaire francia költő, a szürrealizmus szó megalkotója 135 éve született.
GUILLAUME APOLLINAIRE: KIKERICSEK
(részlet)
Most mérget hajt a rét s virágzik késő őszig
Legelget a tehén
S lassan megmérgeződik
Kikericsek virítanak kékek és lilák
Álmos szemed olyan mint itt ez a virág.
Mint szirmuk fodra kéklő s kék akár ez ősz itt
S szemedtől életem lassan megmérgeződik.
(ford.: Radnóti Miklós)
1880. augusztus 26-án Rómában látta meg a napvilágot, ereiben egy csepp francia vér sem folyt: anyja nemesi származású lengyel táncosnő, apja valószínűleg olasz gróf, katonatiszt volt. Hivatalos neve – anyja, Angelika Kostrowicka után – Guillaume Albert Vladimir Alexandre Apollinaire de Kostrowitzky volt. A szülők nem házasodtak össze, és kapcsolatuk öt évvel fiuk születése után megszakadt.
Anyja vándorlásai miatt Guillaume több városban, Monacóban, Cannes-ban és Nizzában végezte iskoláit, de az érettségit nem sikerült letennie. 1899-től Párizsban „négerként”, egy újságíró helyett írt tárcaregényt, cikkeket helyezett el a Tabarin című lapban, rövid ideig egy tőzsdeügynöknél is dolgozott.
1901 augusztusában a gazdag kölni Milhau családhoz került franciatanárnak, és velük együtt a Rajna vidékére költözött. Az itt töltött egy év termései a Szeszek című kötetének „rajnai versei”. 1902-ben visszatért Párizsba, ekkor ismerkedett meg Pablo Picassóval, akivel életre szóló barátságot kötött. Apollinaire saját művészi módszerét szürrealizmusnak nevezte el, és a szót Picasso is rögtön használni kezdte.
Előbb a könnyebb műfaj jelentett biztos megélhetést számára: 1907-ben megjelent két pornográf műve, az Egy ifjú Don Juan hőstettei és A tizenegyezer vessző. Egy kiadó felkérésére élete végéig nagy kedvvel gondozta a világirodalom legjelesebb erotikus és szatirikus műveinek francia nyelvű sorozatát. A munka valóságos felüdülés volt számára, mert szenvedélyes és tudós kíváncsisággal kutatta a testi gyönyöröket, mégpedig az életben csakúgy, mint az irodalomban. Marie Laurencin fiatal festőnővel való viharos kapcsolatának emlékét egyik legismertebb verse, A Mirabeau-híd őrzi.
1909-ben megjelent első igazi könyve, A rothadó varázsló, majd A szektaalapító és tsai című novelláskötete, továbbá állatverseinek ciklusa, a Bestiárium.
1911-ben a Mercure de France állandó munkatársa lett. Erre az évre esett egy kínos élménye: megismerkedett egy belga kalandorral, akit titkárává fogadott. A férfi ellopott néhány kis szobrot a Louvre-ból, és Apollinaire-t mint vélt bűntársát letartóztatták. A vizsgálati fogság emléke A börtönben ciklus a Szeszek című kötetből.
GUILLAUME APOLLINAIRE: EGY SZÉP VÖRÖSESSZŐKÉHEZ
(részlet)
Imé ember vagyok megfontolt és okos
Már ismerem az életet s halált mindazt mit ismerhet ki élt
Kit fájdalom gyötört s emelt öröm szerelmi szenvedély
Ki elhitte már eszméit néha-néha
Sok nyelvet ismer és mindenfelé
Sok tájon át utazgatott
(ford.: Radnóti Miklós)
Apollinaire a képzőművészettől sem szakadt el: 1913-ban rövid időre csatlakozott a Marinetti-féle futurista mozgalomhoz, és ekkortájt kezdte írni képverseit, amelyek a Kalligrammák című kötetének anyagát alkották. A kötet 1918-ban jelent meg a Mercure de France kiadásában, Picasso Apollinaire-rajzával, a következő alcímmel: „A béke és a háború versei (1913-1916)” – olvasható a Kalligrammák c. kötetben. A gyűjteményt Apollinaire a harctéren elesett René Dalize-nak ajánlotta. A kötetben akad néhány vers, melyet még a háború előtt írt, de jórészük 1914 júliusa után, többségük a harctéren született. Többségükben oldottabb, kötetlenebb költemények, mint a Szeszek darabjai; nagy teret kapnak az ún. „poeme-conversation”-ok, vagyis a párbeszédeket, az utcán ellesett szövegeket megfogalmazó versek, s még inkább a kalligrammák, amelyeket Apollinaire eleinte „lírai ideogramm”-oknak nevezett. A költő az antik költészet képverseit idézi fel, új ötletekkel, új leleménnyel gazdagítva a formát; egyébként a szimbolisták is kísérleteztek már ilyen versekkel – pl. Rodenbach -, de ők inkább csak beszéltek a lehetőségről, nemigen éltek vele; Mallarméban is felmerült a képvers gondolata, Thibaudet elemzi némely versének vizuális hatását. Apollinaire azt tervezte, hogy a színt is segítségül hívja a versek kifejezőképességének emeléséhez, de azután – talán nyomdatechnikai okokból – ettől a szándékától elállt.
A képvers vagy rajzvers célja, hogy a sorok sajátos elrendezése révén a mű olyan képi ábrázolást nyerjen, amely közvetlen vagy szimbolikus kapcsolatban áll a vers tartalmával. A vizuális líraiságot tökéletesen valósította meg A megsebzett galamb és a szökőkút (1914. december) című képversében. Verseit Szabó Lőrinc, Radnóti Miklós, Rónay György és Vas István fordították magyarra.
Az első világháború kitörése után katonáskodott, 1916 márciusában megsebesült, kétszer is koponyalékelést hajtottak végre rajta, fejét élete végéig vaspánt fogta össze. Felgyógyulása után Párizsban élt, kiadták A meggyilkolt költő című regényét, 1917-ben bemutatták a Teiresziasz emlői című szürrealista darabját. 1918-ban, annyi szerelmi csalódás után révbe ért: feleségül vette Jacqueline Kolbot, „a szép vörösesszőkét”. A megtalált boldogság azonban nem tartott sokáig: az Európán végigsöprő spanyolnátha-járvány 1918. november 9-én őt is elragadta. A francia kritika egybehangzó véleménye szerint Baudelaire után Apollinaire a még újabb és még modernebb költészet kezdete és példaképe.
1941-ben Henri de Lescoet francia költő alapította az Apollinaire-díjat, a díj a frankofón nyelvterület legnagyobb költészeti elismerését, amelyet olyan költőknek ítélnek oda évenként, akik kitűnnek nyelvezetük eredetiségével és modernségével; költészeti Goncourt-díjként is emlegetik.
