Egy gyönyörű havas téli estén Ady vacsorán volt a Naphegyen, többek között Osváttal, Babitscsal és Móricz Zsigmonddal. Vacsora után irodalmi kérdésekről beszélgettek, majd szóba kerültek a piszkos anyagiak is.
Babits Mihály szóba hozta, hogy egy francia folyóiratban Paul Verlaine leveleit olvasta. A levelek a nagy francia költő szörnyű nyomoráról tanúskodtak az egyik levélben például mélyen megalázkodva kért kiadójától 10 frank előleget.
Osvát Ernő ugratni kezdte Adyt:
– Látod, a francia költők sorsa sem jobb…
Osvát gondolatának végét nem tudhatták meg, mert Ady Endre felhúzott szemöldökkel vágott közbe:
– Jegyezd meg, Ernő, én nem Paul Verlaine-je vagyok koromnak, hanem Victor Hugója.
Ami nem annyira a Victor Hugót koszorúzó társadalmi díszre, a francia költő anyagi ellátottságára, ünnepeltségére vonatkozott, hanem inkább Hugo elnyomó hatalommal szembeszálló költői magatartására.
