Artemisia, 1593-1654. Egy festőnő hatalma, dicsősége és szenvedélyei címmel kiállítással tiszteleg a párizsi Maillol múzeum az első nagy festőművésznő, az olasz Artemisia Gentileschi emléke vagy inkább rejtélye előtt.
A Le Monde méltatása emlékeztet arra, hogy Artemisia Gentileschi (1593. július 8. – 1653) először egy kegyetlen történet révén vált nevezetessé. Apja, Orazio Gentileschi maga is ismert festő volt, Artemisia az ő műhelyében ismerkedett meg a mesterség titkaival. A fiatal lány a barokk festő, Caravaggio követőjeként dolgozott, a Firenzei Akadémia első női tagja lett.
A kor nehezen viselte Artemisia zsenijét: amellett, hogy kiemelkedően tehetségesnek és szörnyetegnek, mivel a férfiak számára ijesztő tehetséget mutatott fel egy általuk uralt hivatásban. Mindennek ellenére, egyéni ecsetkezelésének köszönhetően már életében elismerték zsenialitását, noha művészi pályáját a kedvezőtlen körülmények folytán hullámvölgyek jellemezték. Az utolsó feljegyzés 1650-ből származik, ekkor még aktívan fest. Lánya, Prudenzia is anyja nyomdokaiba lépett.
1611. május 6-án Agostino Tassi, az apa egyik munkatársa ott, a műhelyben megerőszakolta a lányt. Ezután ugyan azt ígérte áldozatának, hogy feleségül veszi, de 1612 márciusában Artemisia apja feljelentette a férfit a lányán elkövetett erőszak miatt. Botrány és bírósági tárgyalás következett, Tassit 1612. november 27-én ötévi gályarabságra ítélték (ami alól azonban valahogy kibújt). Két nappal a verdikt után Artemisia férjhez ment egy szerény képességű firenzei festőhöz, Pietro Antonio di Vicenzo Stiattesihez, aki kész volt elvenni őt „a becsületén esett folt” ellenére is.
Mégsem ő volt a festőnő igazi szerelme – ugyanis Artemisia a továbbiakban meglehetősen nyíltan, igencsak szabad életet élt Francesco Maria Maringhi, egy firenzei nemesember oldalán. Az ifjú pár Firenzébe költözött. Artemisiának sikerült bekerülnie az udvari életbe és elismert festő lett, aki élvezte a Medici-család támogatását. Az akadémia a tagjai közé fogadta, és sok jelentős művésszel ismerkedett meg. Hosszú ideig jó kapcsolatban volt Galileo Galileivel, és rajongói közé tartozott Michelangelo unokaöccse is, aki megbízta a Casa Buonarroti festménygalériájának díszítésével.
Mindez persze nem juttatta volna el Párizsba négy évszázaddal később, ha a továbbiakban Orazio Gentileschi lánya nem vált volna maga is híres festőnővé, aki Firenzében, majd Rómában, Velencében és Nápolyban is saját műhelyt vezetett. Az utókorra azonban nemcsak a műhelyek produkciói, hanem adósságaik dokumentumai is megmaradtak: dokumentumok a hosszú pénzügyi vitákról, amelyek akadályozták az alkotói munkát.
Viszont éppen ezért a történészek részletekbe menően ismerik a festőnő mozgalmas életét. Igaz, a kiállítás ehhez képest meglehetősen keveset foglalkozik Artemisia pályájának drámai kezdetével vagy azzal, hogy egyáltalán milyen lehetett a XVII. században egy festőnő élete. A római botrány időszakát átugorva a kiállítás Artemisia legismertebbnek számító nápolyi korszakára koncentrál.
A szignált és keltezett képek egy változó arculatú alkotót mutatnak a mai látogatónak. Artemisia egész művészetére rányomta bélyegét az ifjúkorában elszenvedett megaláztatás: képein keresztül állt bosszút az egész férfitársadalmon. Gyakran örökített meg tehetetlen férfiak meggyilkolását ábrázoló, vérgőzös jeleneteket, mint az 1612-ben festett Judit lefejezi Holofernészt (amelynek később elkészítette egy nagyobb méretű változatát) és a Szépművészeti Múzeumban látható Jáhel és Sisera. De emellett festett finom és bensőséges képeket is.
De Artemisiára, kortársaihoz hasonlóan, nagy hatást gyakorolt Caravaggio fény-árnyék technikája is, amelyben a megvilágított testek sötét háttérből emelkednek ki, és jellemző rá az arckifejezések, a mozdulatok erőteljessége is. Ez nagyon jól megfelel az olyan patetikus témáknál, mint Judit és Holofernész vagy Zsuzsanna és a vének jelenete, de kevésbé adekvát, amikor Szűz Mária a gyermek Jézussal jelenik meg a vásznon.
A Le Monde lélektani magyarázatot is keres Artemisia Gentileschi művészetére. Képei azt mutatják ugyanis, hogy különösen kedvel két témakört. Az egyik az, amely a női testet tárja fel és vetkőzteti le: Zsuzsanna, Bethsabé, Diána figurája tanúskodik erről. Műveinek egy másik csoportja kifejezetten a nemiséget és a szenvedést, a fájdalmat kapcsolja össze: Juditot mutatja Holofernész fejével, Jáelt, aki úgy öli meg Sziszerát, hogy sátorvasat döf a koponyájába, a kígyó által megmart meztelen Kleopátrát, vagy a nimfát és a szatírt ábrázolja.
Csábítóan egyszerű lenne e témák gyakoriságát a fiatalon elszenvedett nemi erőszak utóhatásával magyarázni: a festőnő e feltevés szerint ezt a megrázkódtatást öltözteti bibliai vagy történelmi legendákba. Viszont az is igaz, hogy korántsem ő volt az egyetlen, aki ezeket a históriákat dolgozta fel abban a korban – bár persze a többiek férfiak voltak.
Így a művek megtekintése után sem könnyű megérteni, ki volt igazából a legendás Artemisia Gentileschi. A július 15-ig látogatható kiállítás címe is arra utal, hogy hősnőjét sok oldalról lehet megközelíteni: Artemisia, 1593-1654. Egy festőnő hatalma, dicsősége és szenvedélyei.
