„Angyali lélek egy szatír testében…” – mondta róla barátja, Juhász Gyula. Gulácsy Lajos művészetét különös álomvilág, sajátos líra jellemzi, az általa teremtett álomországnak, álomvilágnak nevet is adott.
„Mindig színesebbnek láttam és értékesebbnek kedvenceimet a valóságnál. Elkényeztetett a művészi látás… Egyik szememmel a hazug, édes álomképek káprázatába bámulok, a másik szemem mindig a valóságot figyeli. Így tudom értékelni a hazugságok erejét és nagyságát. A valóság sokszor fakó és hazug. A művészet hazugsága, szín gazdag, tartalom dús… Az érdek nélküli hazugság szent. De kell hozzá az észrevétel lehetősége…”
Finom festői hang, lágy tónusok, néhány képén még zománcos színmegoldás jellemzi meseszerűen átfogalmazott olasz történelmi és zsánerjeleneteket ábrázoló festészetét. A művész kitartóan járta saját útját, különös, látomásos festészetének asszociációs rendszere és szuverén térszerkezete már a szürrealizmust előlegezte meg. Százharminc éve, 1882. október 12-én született Budapesten Gulácsy Lajos, a magyar festészet egyik nagy magányos mestere.
Dzsentri családból származott, Gulácsy Lajos Kálmán volt a teljes neve, apja elvesztette nagyberegi főmérnöki állását s Pesten, a MÁV napidíjas mérnökeként tartotta el családját. A tehetséges festő A szerénység laka című festményét a Műcsarnok még gimnazista korában kiállította. Gulácsy nem érettségizett le, 1900-ban a Mintarajziskolában Balló Ede tanítványa lett, de lényegében azonban autodidakta volt. Egy év múlva kimaradt, Rómába, Firenzébe utazott, itt beiratkozott a Festészeti Akadémiára. 1905 elején ismét Rómában, majd Párizsban járt.
1902-től állított ki a Nemzeti Szalon, 1903-től a Műcsarnok tárlatain, 1907-ben Márffy Ödönnel közös kiállítása volt az Uránia galériában. 1908-ban elnyerte a Ferenc József-díjat, s részt vett a londoni nemzetközi kiállításon. Évente több hónapra ellátogatott Itáliába, Rómába, Genovába, Veronába, Padovába, Comóba, Velencébe. Művészetére nagy hatással voltak az itáliai kisvárosok és művészek (pl. Giottó, Botticelli, Mascagno). Korai művein a preraffaeliták és a szimbolikus szecesszió, míg késői alkotásain a szürrealizmus és az expresszionizmus hatása látszik. 1908-ban Ferenc József-díjat kapott, számos külföldi és hazai kiállításon vett részt.
1909-ban Pesten állított ki Fáy Dezsővel, majd több évig szerepelt a MIÉNK, a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre tárlatain. Nagyváradon állította ki műveit a MIÉNK és a nagybányai iskola festőivel, Rippl-Rónai József, Berény Róbert, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Kernstok Károly és Tihanyi Lajos képeivel. 1911-ben Nagyváradon rendezett kiállítást, díszleteket és kosztümöket is tervezett Strindberg: Hattyúvér című mesejátékához. 1912-ben barátkozott össze Keleti Artúr íróval, akinek illusztrálta egy könyvét, s 1913-ban együtt jártak Padovában.
1914-15-ben Velencében élt, ekkor tört ki elmebaja, ebben szerepet játszott a háború kitörése is. Bezárkózott álomvilágába, s döbbenetét Álom a háborúról című vászna érzékelteti, koponyával, karddal, a halál szekerével és sötét jegenyefákkal. Ezután felváltva élt anyjával budapesti lakásában és az elmegyógyintézetben, 1916-ban vidéki rokonainál tartózkodott. A világháború kitöréséről Velencében értesült, rossz idegállapotban került kórházba és csak a következő évben tért vissza szülőhazájába. 1917-ben végleg az elmegyógyintézetbe került, amit többé nem hagyott el. 1918-ban részt vett Kassák Lajos folyóirata, a Ma aktivista kiállításán, ám csak közösségre vágyott, semmilyen irányzathoz nem csatlakozott, a modernek szakmai-kifejezési kérdései nem foglalkoztatták. 1922-ben gyűjteményes kiállítást rendezett számára az Ernst-múzeum, de a világháború feszültségei, félelmei hatására felszínre került elmebaja ekkor már nem engedte a civil életbe való ideiglenes visszatérését sem. Továbbra is festett, amíg 1924-ben meg nem vakult. 1932. február 21-én a Lipótmezőn érte a halál.
A legtöbb, amit eddig kifizettek egy Gulácsy képért, 120 millió Ft volt. A púpos vénkisasszony régi emlékeit meséli Herbertnek című festményét rekord leütési áron kelt el 2007-ben egy árverésen.
„A szép és szent hazugságok: nemes, nagy álmok, melyek a valóság, az élet értelmét teszik, olyanok, mint a gyümölcs hamva, a virág hímpora. Tünékenyek, mert hiszen csalóka jelenségek. Valóságnak kitérői.”
Érdeklődése és ambíciói már életében anakronisztikusak voltak: a korában divatos Párizs helyett Itáliába járt, a néger plasztikák felfedezésének idején Giotto, Botticelli és Magnasco festészete ösztönözte. Az olasz városok görbe utcáit járta „feszes bársonynadrágban, madárcsőrű cipőben, csipkezsabóval és csipkemandzsettával, kúpalakú kalapban” – ahogy egy novellájának hőséről írja. Több jelmezes önarcképet festett: Önarckép szerzetesruhában, Abbés önarckép, Kalapos önarckép. Olasz rajongása egyes képein konkrétan megjelenik: a Dante és Beatrice találkozásán, vagy a Paolo és Francesca címűn (amely Dante Poklának egy epizódját idézi).
Az angol preraffaelitákhoz, Rosettihez és Böcklin egzotikumához kapcsolódott, végül konstruált magának egy bizarr álomországot, Na’Conxipant, ahol furcsa ruhájú emberek furcsa épületek között élnek, s amelynek semmi valódihoz nem volt köze: Cökxpon, Corso Na’Conxipanban, A Na’Conxipani polgármester, Sétálók Na’Conxipanban stb. E grafikáin a vonal dominál a színekkel szemben. Na’Conxipanról több novellát is írt, ezek hangulata hasonló a rajzokhoz.
Kosztolányi Dezső nyilatkozata Gulácsy művészetéről: „Azt mondják, az az ember próbája, milyen részeg korában. Az őrület, mely az önfegyelem teljes bomlása, még nagyobb próba. Micsoda pipogya részegek vannak s micsoda józan szürke őrültek. Ő azonban finom, szertartásos, nemes úriasságát nem vesztette el. Most tetszik ki, e dicső romok között, hogy a mindig természetes, nem szenvelgett finomság volt ősi lényege.”
Fő alkotásai olajképek, amelyek varázsos, nosztalgikus hangulatot árasztanak, olykor karneváli jelenetekkel (A hídon bolondos furcsa népség vonul keresztül), máskor a múlt jelmezeit idézik (Menüett). Több művén a táj dominál, benne csak mellékszereplők az emberek (Görögkert, Régi kert). Emblematikus alkotása A varázsló kertje, a vöröses tónusú kép jelmezes szerelmespárja mereven, áhítattal figyel egymásra, elébük ágak nyúlnak, mellettük a varázslat eszköze, tüzes tál füstölög. A néző is a bűvölet hatása alá kerül. Az Extázis Gulácsynál szokatlanul szenvedélyes kép, hulló szirmok közt a nő meztelen karja görcsösen kapaszkodik a férfi vállába.
Életkép jellegű festményei közül emlékezetes A púpos vénkisasszony régi emlékeit meséli Herbertnek című, ezen két öreg, fehér parókás alak kevergeti kávéját, szinte hallani az ódon históriákat. Padovában készült Na’Conxipanban hull a hó című olajképe: a presszó asztalánál férfi ül, mögötte a hatalmas ablakon át havas várost látunk, piros léggömbökkel, behavazott alakokkal. A világos, sötét, színes foltok kavargó képét az ablakkeret merőlegesei tagolják.
„NAKONXIPÁN volt az ő hazája, ez a furcsa ország, amely szerinte Japán és a hold között fekszik és amelynek nyelvét ő tudta csak beszélni az összes földi emberek közül. Beszélt is, írt is sokat nakonxipánul, és képein is gyakorta szerepelnek ennek az álomtartománynak apró, mulatságos lakói.” Juhász Gyula
Gulácsy szeretett torz, furcsa, bolondos arcokat festeni. Ilyen képei: Bohóc, szájában szegfűvel, A bolond és a katona, Kalapos férfi és gyászkendős nő. Meghökkentő műve A mulatt férfi és a szoborfehér nő, melyen ismét két fehérparókás alakot látunk. A fehér és halványlila árnyalatai közül kirí a férfi barna arca és keze, mely a nő vállán nyugszik. Ajkuk összeér, noha a nőt profilban, a férfit szemben látjuk.
Két rózsaszínben-narancsban tartott képe a Rózsalovag, és Az ópiumszívó álma. Az elsőn Richard Strauss operája nyomán rokokó figura sejlik, kezében gyertya, mellette bokrok, virágok, a háttérben arcok derengenek. A másodikon a csak sejthető, víz alól kibukkanó, halfarkú, buborékokat fújó alakok mellett főleg gombák jelennek meg, amelyek nyilván a kábítószert jelképezik. A kusza, nehezen áttekinthető kép a delírium állapotát érzékelteti. Feltűnőek rokokós motívumai. A rizsporozott hajú, túlvilági alakok keveredése növényi, állati és emberi formákkal az irrealitás világába, álomvilágba, víz alatti meseországba visznek. A kolorit visszafogott, fátyolszerű pasztellje rájátszik a formák keltette hangulatra.
Gulácsy, bár vannak elődei, igazán senkitől nem tanult, s művészetét nem is folytatták. A magyar piktúra magányos óriása ő, akár Csontváry. Juhász Gyula írta 1922-ben: „Ó, csodálatos / Szent, tiszta művész, Giottó jó utóda, / Alázatos, hű, tőled nem kiván / Már e planéta semmit, és a holdba / Nakonxipán vár, Nakonxipán!”
Irodalom:
Juhász Gyula: Gulácsy Lajosnak
Dénes Zsófia: Úgy ahogy volt és… (Gulácsy Lajos)
MTI sajtóanyag
