József Attilát világszerte a legjelesebb költők között tartják számon, életútja mozgalmas és rapszodikus: hirtelen fordulatok, kitárulkozások és bezárulások sorozata, melyet a szeretetigény és a kényszeres bizonyítási vágy hajtott.
Elkötelezett művész volt, de műveinek kivételes minősége, személyes és általános emberi hitele tette halhatatlanná. Juhász Gyula és Kosztolányi Dezső iskolájában nevelkedve, azután a Kassák-iskola hatásait is magához hasonlítva, korán megtalálta egyéni hangját. Az osztályharcról és a szerelemről, a boldogságról és a lélekszédítő fájdalom örvényeiről, a faluról és a nagyvárosról, a nagyvilágról és a hazáról egyformán erős személyi hitellel és kivételes művészi erővel szólt.
József Attila posztumusz Kossuth- és Baumgarten-díjas költő, a XX. századi magyar líra egyik legnagyobb alakja 75 évvel ezelőtt, 1937. december 3-án halt meg. Budapesten, a Ferencvárosban született 1905. április 11-én. Apja 1908-ban elhagyta a családot, édesanyja mosásból tartotta el a három gyermeket. A külváros nyomorgó szegényeinek életét élték, Attila többet járt az iskola mellé, mint az órákra, ám olvasni nagyon szeretett. Anyja halála után sógora, Makai Ödön lett a gyámja.
Tiszta szívvel
Az 1920-as évek József Attila számára a felkészülés időszaka, és költői pályájának legtermékenyebb évei ezek. 1920-tól a makói gimnáziumban tanult, első verseskötete, a Szépség koldusa 1922-ben jelent meg Juhász Gyula előszavával. 1923-ban otthagyta a gimnáziumot, később magánúton érettségizett le. Már 18 évesen is sajátságosan értékelte a tér és az idő fogalmát.
Sokszor összemosódott a múlt-jelen-jövő és azok érzetei. Továbbá nem tartotta a merev korlátokat a szellemi, érzelmi és az ösztönös síkok között. Mindezt erősen meghatározza érzelmeit mozgató közelségigénye és a gyermeki megnyilvánulásokkal előtörő szeretetigénye. Közeli kapcsolataiban semmilyen távolságot nem viselt el, ám ettől szorongóvá, zárkózottá és védekezővé vált. A bizonytalanságok halmazatától pedig akár még meggondolatlanná és indulatossá is vált időnként.
Munkatevékenysége rapszodikus, gyakran hangulatfüggő volt, mivel munkája erősen hagyatkozott érzelmi állapotára, alkotásai is érzelmekből álltak: kiírta magából a benne viaskodó és szorongó lelkét, illetve megkönnyítő és feloldozó gondolatait.
Tiszta szívvel
Nincsen apám, se anyám,
se istenem, se hazám,
se bölcsőm, se szemfedőm,
se csókom, se szeretőm.
Harmadnapja nem eszek,
se sokat, se keveset.
Húsz esztendőm hatalom,
húsz esztendőm eladom.
Hogyha nem kell senkinek,
hát az ördög veszi meg.
Tiszta szívvel betörök,
ha kell, embert is ölök.
Elfognak és felkötnek,
áldott földdel elfödnek
s halált hozó fű terem
gyönyörűszép szívemen.
(1925. március)
1922 és 1925 között írta műveinek felét, verseit közölte a Nyugat is, az irodalomszerető és -értő közönség felfigyelt rá. Az igazságot akarta, harcolt az igazságért, de önmagával kapcsolatban, saját érzelmi életét illetően nem fogadta el. Nem tudott belenyugodni a dolgokba. Problémáit azonban nem tudta kezelni; feldolgozása egyáltalán nem valósult meg, ezáltal a költőben csak gyűlt a belső teher. 1924-ben a Kékmadár folyóiratban jelent meg a Lázadó Krisztus című verse, amelyért istengyalázás miatt perbe fogták, majd felmentették. Ugyanebben az évben a szegedi egyetem magyar-francia-filozófia szakos hallgatója lett, de egy év múlva Tiszta szívvel című verse miatt került bajba. alán a költő konfliktusai közül talán ez vált a leghírhedtebbé, Horger Antal nyelvészprofesszort, az egyetem dékánját, oly mértékben felháborította a „Nincsen apám, se anyám, / se istenem, se hazám” nihilistának vélt gesztusa, hogy a költőt nem tűrte meg az egyetemi oktatásban, s „eltanácsolta”. Horger ítéletét József Attila nemcsak életre szóló sérelemként élte meg (amiért 1937-ben írt Születésnapomra című versében vett elégtételt), hanem olyan tiltásként is, amely örökre elzárta előle a pedagógusi pályát. Pedig másik egyetemen nemcsak folytathatta volna, de be is fejezhette volna tanulmányait, minden akadály nélkül.
Érzelmek viharában
József Attila igyekezett szinten tartani érzelmi szintjét, ezért folyamatosan foglalkozott lelki- és érzelmi életével, de minden külső-belső hatás azonnal észlelhető változásokat okozott benne. Hiába próbálta akarattal erősíteni önmagát, sok mindenbe kapaszkodott, mégsem talált megfelelő támaszt. Ez az érzelmi labilitás jelentkezett, miután beiratkozott a bécsi egyetemre, majd Párizsban a Sorbonne hallgatója lett, 1927-től a pesti bölcsészkaron két szemesztert járt végig. 1928-ban megismerkedett Vágó Mártával, akinek apja beajánlotta a Magyar Külkereskedelmi Intézethez francia levelezőnek. 1929-ben megszakadt a kapcsolata Vágó Mártával, ekkor jelent meg a Nincsen apám, se anyám című kötete. Gyermekien tudta sanyargatni önmagát, akár a megbántottságtól, akár az áhított cél elérése érdekében.
Magányát kívánta oldani, mikor elindult a közösségkereső próbálkozásainak időszaka, különféle politikai csoportosulásokhoz csatlakozott, 1930-ban az illegális kommunista párt tagja lett. Itt ismerkedett meg Szántó Judittal, aki 1936-ig élettársa volt. Nagy szegénységben éltek, részben Judit kétkezi munkával keresett jövedelméből. Az Esti Kornél-történet; Jancsi János nevű hősét Kosztolányi József Attiláról mintázta, és kendőzetlenül leírta a költő érzéketlen és durvának tűnő reakcióját, mikor egy barkochba játék keretében adja elő barátainak Szántó Judit öngyilkossági kísérletét. Az ekkor már különböző neurotikus zavarai miatt – pszichoanalitikai kezelés alatt álló költő légüres térbe került, és magánélete is válságba jutott. 1933-ban született – egy lillafüredi emlék nyomán: itt ismerkedett meg Marton Márta művészettörténésszel – egyik legszebb szerelmes verse, az Óda. Szántó Judit a kéziratot a költő zsebében találta meg, s világossá vált számára, hogy nem hozzá szólnak a szép szavak. Judit öngyilkosságot kísérelt meg, József Attila pedig vigasztalásul végül később megírta a Mellékdalt.
Ahogyan nem találta helyét a világban, úgy nem találta meg a hangnemet sem József Attila. Konfliktusai közül a legsúlyosabb következményekkel az járt, amikor Babits Mihályt sértette meg. 1930 januárjában Babits-ellenes pamfletet tett közzé, „tárgyi krikiai tanulmányként” Babits Az istenek halnak, az ember él című verseskötetéről. A kritika durva hangneme, s főként, hogy az idősebb, tapasztaltabb és nagyobb névvel bíró pályatársat fölényes kioktatásban részesítette az irodalmi életben általános megütközést keltett. „bántóan rossz versek kötege ez a könyv” illetve „Babitsnál a forma és tartalom, a művészi forma és a költői tartalom, úgy kerülik egymást, mint két hitvesgyilkos, akik egymásban Sherlock Holmesre gyanakszanak”; „Akinek ilyen nyákos, üres odu a lelke, lehet-e formaművész”; „Babits szemétdombról pislog fölfelé, de nem is föl, hanem le, le, egyre lefelé”; és konklúzióként ezt írja: „nagyon rossz költő”. Ráadásul arra vetemedett, hogy „kijavítsa”, átírja Babits egyes verseit. Noha Hatvany József – aki sokak szerint a felbujtó volt – később azt írta a fiatal költőről, hogy valójában a Babits iránti rajongását leplezte véleményével (ami igaz is lehetett, hiszen Juhász Gyula és Kosztolányi Dezső mellett Babits Mihály munkáit követte leginkább), József Attila évekre elvágta magát a Nyugatban való megjelenés lehetőségétől és a Baumgarten-díjtól.
József Attila nemcsak a nőkhöz és a kortárs szerzőkhöz, közösséghez is tartozni akart. Elmerült a különféle politikai csoportosulásokban, ideákat gyártva. A párt nem nagyon tudott vele mit kezdeni: 1931-ben a Moszkvába emigrált magyar kommunisták irodalmi folyóirata, a Sarló és Kalapács szociálfasisztának bélyegezte, 1932-ben a Külvárosi éj című kötetét kritizálták, végül 1934-ben kizárták a pártból. 1935 elejétől Gyömrői Edithez járt pszichoanalízisre, és az ő biztatására készült el a Szabad ötletek jegyzéke két ülésben című írása, amelyet olykor obszcenitásba hajló, durva, önmarcangoló őszintesége miatt évtizedekig elzártak az olvasók elől. 1936 elejétől Ignotus Pállal szerkesztette a Szép Szó című baloldali szellemiségű folyóiratot.
Öngyilkosság?
Későn jött ajándék volt életében, 1937 elejétől a Kozmutza Flóra iránt érzett szerelem. A hozzá és róla írt Flóra-ciklust már „a reménytelenség bizonyossága” hatotta át. Ám ebben a szerelemben sem érezhette biztonságban magát. Flóra inkább az érzelmi zsarolásoknak engedve egyezett bele a házasságba, mintsem a biztos szeretet miatt. Mindemellett, József Attila egykori barátja, Illyés Gyula is érdeklődött későbbi felesége, Kozmutza Flóra iránt, ám ekkor a még nős költő átengedte az udvarlás jogát. 1937 júliusában idegösszeomlás miatt három és fél hónapig a Siesta Szanatóriumban ápolták, majd kezelőorvosai nővéreire bízták, akik balatonszárszói panziójukba vitték. 1937. december 3-án este sétálni indult, ám soha nem tért vissza, a szárszói állomáson áthaladó 1284. számú tehervonat halálra gázolta. (Halálának körülményeiről azóta is vita folyik, az egyik tábor szerint véletlen baleset okozta, a másik tábor viszont az öngyilkosság mellett érvel.)
József Attila pszichés problémái valósak és mélyek voltak. Fiatal kora fizikailag és lelkiekben is fogalkoztatta az öngyilkosság és annak lehetősége. Először talán figyelemfelkeltőnek szánta, később pedig még a híressé válás útját is láthatta benne – több elődjét tekintve. Valószínűleg készült az öngyilkosságra, talán többször is élete folyamán, de nem biztos, hogy térben és időben, ott és úgy, ahogy véget ért az élete.
Halála után egy évvel posztumusz Baumgarten-díjban részesült, 1948-ban pedig Kossuth-díjjal tüntették ki életművét. Születésnapja Magyarországon a költészet napja is egyben. Emlékét szobrok, nevét utcák, terek, iskolák és a róla elnevezett díj is őrzi.
Felhasznált irodalom:
Keresztury Dezső: A magyar irodalom története
Valachi Anna: „Irgalom, édesanyám…”
Illyés Gyuláné: József Attila utolsó hónapjairól
MTI sajtó
